onlinerandi

Az utóbbi hetekben elültettek egy bogarat a fülemben. A bogár arról próbált nekem előadást tartani, hogy milyen előnyei lehetnek annak a kapcsolatnak, ahol nem vak bolondként kezded az életed. Először csak ciripelt, aztán egyre hangosabban bosszantott. Kikerülhetetlenné vált a lehetőség, hogy meghallgassam és mérlegeljem a bogár igazságát.

Bogaram alternativája az volt, hogy az életben sokkal jobb szeretve lenni, mint szeretetlenül küzdeni. Bogár néhány hétig csak ott üldögélt csöndben, várta a sorát és napról napra megbökött egy gondolat villával. Szúrkált, piszkált, kérdezgetett. 

Ahogy kedvenc barátnőm fogalmaz: galaxis egyetlen bűne volt az önzetlen szeretet. Tényleg mennie kellett?

Elutaztam a hideg, objektív skandináv valóságba, ahol eltávolodva minden elvárásomtól, ragaszkodásomtól, épp elméjű fejemmel fésültem át ezt a történetet. Saját félelmeim blokkolták a dolgot. Félelmek, hogy beletenyerelnek életembe, hogy alkalmazkodnom kell. Sündisznó lettem és kicsi tüskéimmel védtem szerény váram. Nem hibázott ő, csak szeretett. 

Nem tudom milyen úgy szeretni, hogy nem lángolok. Nem tudom milyen úgy szeretni, hogy csak ismerkedek és nem megőrülök azonnal? Nem tudok semmit arról, milyen egy felépített kapcsolat. Nem tudom, működhet e az a verzió, ami a nagykönyvekben B tervként szerepel.

De egyet tudok, megpróbálom, hogy megtudjam :)))

Kérdeztétek, mik a hírek ideát?

Felültem megint a hullámvasútra. Jegyet nem vettem, de dobott az élet. Elkezdtem újra hinni abban, amiben már az sem hisz, aki hithű katolikusként él. Megint a fejembe vettem, hogy megmentek valamit, ami már el van temetve és annak hulláját már régen szétrágták a férgek. Teréz anya bennem él tovább, mert az elengedés annyira nehezen megy, hogy fájdalmat fájdalomra halmozok. 

Az élet igyekszik ilyen olyan pofonokkal segíteni és a szelet is igénybe venni, hogy utamba sodorjon kisebb nagyobb megerősítéseket.

Múlt héten a légiforgalmi irányítás egyik szereplője hívott vacsorázni és egy szakmai beszélgetésre. Sose titkoltam, hogy a föld csak egy dolog számomra, a valódi értéket a levegőben keresem. Ő is erre apellált, amikor érdeklődési körömön keresztül kövezett utat hozzám. Várat magára a döntésem, mert érdekel a levegő, de nem vagyok biztos abban, hogy ekkora áldozatot kéne hoznom az információkért :)

Kaptam meghívást randira állásbörzén, ahol kiállítóként 10 órás fixen felrakott mosollyal az arcomon akár megtévesztő is lehettem. Elutasítottam, jégkirálynőt játszottam.

Kaptam vacsora ajánlatot, cégesen elszórt névjegykártyákból. Hamvaiban elporladó eset marad, elzárkóztam.

Kaptam a social network bugyraiból tea time-ra felkérést. Ezt alapból hárítottam, de több levélváltás után egy fotóval és vicces levelekkel meggyőztek, hogy ez egy jó befektetés nekem. Találka jövő héten. 

A szél sodorja és hozza minden nap az áldozatokat, a lehetőségeket, a kérőket, a lelkes, kedves, arctalan vagy arcban jelenlévő szereplőket. Tudom, hogy így mutatja meg az élet, hogy van tovább csak nyissam ki a szemem és lássam ezt. Tegyek szememre esténkén kamillaborogatást és ne csak hátat fordítsak, de legyek újra kíváncsi, keressem újra azt akit eddig is kerestem és nyitott voltam. 

Bíztató minden, él, nyüzsög, pezseg a környezetem. Felveszem a ritmusuk és megrázom magam hamarosan mint a bolhás kutya, hogy élni tudjak az ébredező, bimbózó életteremben.

Ha a világ gumi lenne, pöttyösként rúgnám az űrbe

Ha textil vagy matéria, patchwork lenne kiskuckómba

Fémként a föld egy Gép nekem, Űrrepül a testemben

Papírként bölcs lélek minden tudással, naponta írnék rá hófehér pennával

Játék ha műanyag, lélekfiatalító kis kacat

Kerámiaként világom egy bögre, bájitalt varázsol, mikor szomjazom tökéletesre

Faként juhar a szabadban, illatom bódít, kábulatban sétálókkal keringőzik

A világom porcelánként ékszer, kockaszínnel pikkelyes kis fénnyel

De a világom én magam vagyok...semmi mással fel nem ruházhatom

A világom a lelkem, mindent cipel ki vagyok s kinek még lennem kell 

Hétfőn, egy piros csomagban új vendéget kaptam az élettől a postaládámba. Feltéptem a borítékot, a levél itt ott megsérült, de mit sem számít, a lényeg olvasható volt. Hétfőn este a levelem a szobámban ült és bogarásztam, molyoltam vele. Tépkedtem a sarkait, gyűrögettem a tetejét, virágokat rajzolgattam a papír szélére. A lényeget dekódoltam, annak ellenére is, hogy nyers, vad világomban ezt a szeretet nyelvet én jelenleg nem beszélem. A levél mondanivalója testrészekbe volt elrejtve. Olvastam a szemében, olvastam a tartásában, olvastam minden egyes lélegzetvételében és bizonytalan érintésében. 

Az élet kezdi kicsit viccesre venni a velem való beszélgetést, mert kedden este újabb levelet küldött, immár fekete borítékban. A volt társam hívott fel későn este, hogy kikapcsolták az áramot, tudna-e nálam aludni? Ha az első levelet a mennyből kaptam, a második feladója biztos a pokol utca lakója. Hogy képzelte ezt az életke? Elkezd kísérteni azok után, amin túl vagyok? Két év telt el és a decemberi út döntésében erő volt. Erre megkérdezik levélben, hogy tényleg? Jól meggondoltad? Nem felejtettél bent valamit? Azt hiszem felnőttem a feladathoz, hogy a levelet visszaküldjem Ördög Úrnak. Befogadtam, ahogy bárki törődne szerettével. Tiszta szívvel, békével ápoltam és szerettem a múltam - gondolatban a hálószobából. 

Reggel megyek a postára és szólok, ez már téves cím, kérem küldjék vissza a feladónak!

 Tartozás:

Hétvégén szórakozni mentem. Nem azért írom meg, mert ez azonos hatással van a társadalomra, mint a BUX index mélyrepülése, de azért dolog. Azért ügy, mert van egy konzekvencia, amit nem csak levonok minden kimaradó este, de belémég. 

Táncolok, nevetek és elmosódottan széles mosolyt látok az emberek arcán. Közeledést érzek és lányok fogják meg a kezem. A lányok hamarabb tépik szét az aurám, mint a fiúk, de a srácok mindig elérik, hogy szoborszerű nézésük elég merev legyen ahhoz, hogy jóérzéssel térjek vissza mindig ugyanabba a sarokba, ugyanahhoz a falhoz és azt érezzem várja valaki a tekintetem. Oda van felfestve a szemük a falra. Ha jobbra fordítom a fejem 76 fokban, tudom mire számítsak. Részesei a térnek. Koordináták, amire ha szükségem van egy meleg mosoly erejéig bármikor visszatérhetek. Egy megnyugtató erő, biztonság.

A világmegváltó konklúzióm az, hogy a külföldi fiúk, ha visszajelzést kapnak, ami lehet csak egy önfeledt kacagás a zene terében, akkor a tettek mezején kardot rántanak. Szombat este egy svájci társaság akart "magáénak", de hiába. Fiatal, fantasztikus srácok. Egy mosoly után azonnal rajongást éreztem, beszélgetni akarást, közeledési vágyat. Mivel a hangos tér nem engedett mást, smsben tudtam meg, amit aznap este tudnom kellett. Sokkal többet hoztak a tudomásomra, mint ami elég lehetett ott és akkor, de a nyíltságuk, a bizalmuk megint tudatta velem azt, amit egy magyar fiú sosem tudatott volna. Erő és önbizalom van a külföldiekben, sokkal kevesebb az önértékelési problémájuk. Kezdeményeznek, nem félnek az összacsapástól, a kudarctól, egy el nem fogadott tánctól... Óriási tétek vannak. Egy el nem fogadott ital, egy viszonzatlan mosoly, egy meg nem érintett kéz. Hatalmas veszteség ez a magyaroknak, tényleg jobb ha nem futnak bele ilyen csatákba.

Az éjszaka sötétjében feldúlva ülök az ágyon. Értetlenség és kiábrándultság van a lelkemben, libabőr a karomon. A magány teljessége ez. Az üres ágyat melegnek érzem. Szigetnek, amihez kizárólagos jogom van. Mit akarok még? Megkaptam mindent...

Galaxisban élő stopposom felforgatta a múlt hetem, berobbant és ott felejtette magát. Limonádétól kávéig szaladtam. Egy királyrákkal versenyeztem vacsora közben kegyeiért, aztán egri leánykát ittunk, aki viszont nem volt konkurencia. Kutyatesztre hívtam és nem bukott meg. Sőt Boci még a lelkét is árulni kezdte...

Mindeközben még a kezem sem melegítette meg, amikor a fagyhalál kerülgetett. Smsvilágbajnokság és bízni akarás, de az érzelmi történés az a nulla felé konvergált továbbra is. Annyira távolságtartó volt, hogy már már a gyanakvás erdejébe mentem fát szedni, hogy tüzet rakjak belőle és felperzseljek vele minden hiú reményt. Személyes szakmai tanácsadómhoz fordultam érdemi válaszért, mert úgy tűnik, hogy pasi fej, kizárólag pasinyakon terem. A megmondóemberem A és B verzióra szűkítette a választ.

A: bajok vannak, önértékelési, frusztrációs nehézségekkel terhelt élet, biztosra megy, kudarckerülő és amíg nem kap egyértelmű jelet, nem kockáztat

B: te vagy a NŐ és sokkal óvatosabb, tudatosabb, hogy véletlenül se butáskodjon el semmit... (ezt rezegtem én is amúgy)

Húztam egy elég vastag vonalat, hogy megtudjam van e mire várnom tovább. Valentin nap! Jógán voltam este, ami után nem volt lelkivilágom a városi világításhoz. Kibontottunk egy alkalmi bort és hazai terepen vizslattam, hogy oldja-e a feszültségét a meghitt, nyugodt környezet. Összecsurizott hajjal, pólóban üldögéltem a kanapén és kiöntöttem a lelkem a csomagról, ami velem együtt jár. A frissen lemeszelt kapcsolatról, ahol anakondabőrbe bújt extársam kollégaként tekereg körülöttem és a társkeresési kálváriámról (már csak azt nem meséltem el, hogy a gondolat is fáj, hogy abba kell hagynom az ismerkedést).

Mindjárt ébred a nap és nem azért vagyok ébren, mert álomtalannak érzem a szemem, hanem azért, mert ragaszkodást, odaadást, áldozatokat, elvárást sőt valami szerelem szagut érzek. Nem magamban, hanem a viselkedésben, a szavakban a tettekben, amelyek ma beburkoltak. Élveztem az egyoldaluságát, de megrettentem attól, hogy ezt kerestem-e? Vagy tudom egyáltalán, hogy mit keresek? Itt van valaki, aki annyira megbízható és egyenes, aki ha szeret semmi sem fontosabb számára a szerelemtől. Egy férfi, akiről biztosan tudom, hogy minden nő álma lenne, mert az érzései vezetik és megéli azt. Önzetlen, nagylelkű, finom és odaadó. Mi rémiszt? A zavar a világomban? Vagy megint túlgondokodom a semmit és örülnöm kéne annak, hogy valaki simogatja minden törésem? Elég lenne benyelni a pirulát és elfogadni, hogy mindenre van gyógymód? Hagyjam, hogy csak megtörténjenek velem a dolgok és várjam meg amíg hat a homeopátiás kezelés? Lassan de biztosan...

Adós vagyok egy múlt heti nekifutással. Egy eseménydús nap majdnem végén volt a találkozónk. Én a randi után tovább terveztem magam egy társaságba, ezért felajánlotta, hogy értem jön és így nem kell vezetnem. Alacsony lény, magassarkon ez már picit zavaró is volt. Csacsogó, nyitott, optimista, szeleburdi, sportos, bolondos lovag. 

Elképesztően folyékony három órát töltöttünk együtt. Egyetlen témára haraptam rá, a szakítás, a sport, a kutya és a többi után. Az egyház. Mélyen hivő, katolikus srác, rendszeres templom programmal.

Kiváncsi voltam néhány elméletére azzal kapcsolatban, hogy Isten bünteti-e az embert? Látványosan nyitott volt mindaddig rám, amíg a szentekről, a papokról, dogmákról beszélgettünk. Aztán feltette a kérdést, mi a véleményem a rendszeres templomlátogatásról? 

Az én álláspontom az, hogy Isten nem a templomban lakik, ezért ha beszélni akarok vele, bárhol, bármikor, megteszem. Nem kell rapportra mennem jó messzire, hogy fogadni tudjon és meghallgasson. Ez már nem tetszett annyira. Hátra is dőlt. Ezután még magyarázatot is adtam, hogy a szertartásos kötöttségek nem állnak közel hozzám és szerintem a hit, pontosan az, amit mindenkinek saját egyénisége szerint kell testreszabnia, hogy hatékonyan tudja működtetni a rendszert.

Elbúcsúztunk... aztán kaptam egy sms-t, hogy küldjem el az email címem. Nincs jövőkép, egyértelmű volt, de vajon miért volt szüksége az email címemre? :)

Nagyon szép levelet kaptam a napokban, valakitől, akit még soha nem láttam. Megérintett, elgondolkodtatott és meglepett. A történet előzménye csak annyi, hogy ő is újraregiszrált az oldalon (tavaly jelen volt, de feladta) és ismét megtalált. Nem írt mást, csak annyit, hogy a tavalyi arcomhoz képest bánatot lát a szememben. Akkor sem volt birtokában az életemnek és most sincs, csak a fejében maradt a fotóm és ahhoz viszonyította jelenlegi arcom.

Már az is elgondolkodtatott hogy képes valaki egy idegent így elrejteni magában egyetlen kép alapján? Arról nem is beszélve, milyen finom, árnyalatnyi dolgokat vett észre a fotóimon. 

Válaszoltam, majd újra kaptam egy levelet tőle:

Nem ismerlek és nem ismerem a bánatod okát sem, de valahogy egy furi gondolat volt bennem egész este miattad. Igen, mert Veled álmodtam. Ne érts félre kérlek!

Nem szoktam így ismerkedni és nem is ez a célom. És ebben a furi helyzetben az sem mellékes, hogy én egy teljesen normális ember vagyok. Furi!? Igen az, mert nem ír ilyeneket az ember egy "idegennek".
Én mégis megteszem, mert úgy érzem, hogy kell. Neked vagy nekem, még nem tudom.

Tényleg nem értem, hogy mit keresek itt, de azt főleg nem, hogy Te miért vagy itt!
Egy igazán csinos lány vagy, ami csak egy állapot ugyan és nem érdem, de azért mégis nagyon fontos. Fontos, mert ez tart életben olyankor is, amikor nem vagy kíváncsi a másikra. Viszont... így látatlanban is egy nagyon értékes és érdekes emberkének tartalak. Ami talán sokkal fontosabb mindennél. Fontos, mert mindig figyelemre sarkall. Egy állandó kíváncsiság és megismerni vágyás leng körül. Én ilyennek láttalak álmomban és hiszem, hogy ez így is van. Ritka.
De ott volt egy iszonyatos vágyakozás a részedről valami iránt, amihez talán időt kellene adnod magadnak. Lehet, hogy nem halmoz el az élet lehetőségekkel mostanság, vagy éppen az itt léttel, próbálsz menekülni valaki elől. De... tiszteld magad és adj időt mindenre.

"Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit - a hangya szorgalmával és a tigris, ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek"

Ne felejts el boldognak lenni még akkor is, ha nincs rá különösebb okod. De a legfőbb, hogy próbáld meg visszaszerezni a csillogást a szemedbe.

Ma pedig elköszönt: Eljött a búcsú, kiregisztrálok és gondoltam elköszönök Tőled. 
Bevallom, Te voltál a legjobb élményem itt, ha mondhatok ilyet. Sokszor nézegettem a képeid és ha az életem egy kicsit más lenne, akkor mindent meg is tennék, hogy azt a lemondott ebéd meghívást egy pillantásért becseréljem. 

Tiszta szívemből mondom, hogy nagyon sok... 
Inkább csak kitartást kívánok Neked. Remélem, túl leszel mindenen, ami most még talán bánt. 

Válaszlevelet nem várok, mert nem tudok búcsúzkodni.

Mai kedvenc:

Pillanatnyilag az Angol Kiralyi hadsereg parancsnoki soforje vagyok Londonban. Magasrangu katonai vezetok ertekes segget szallitom Anglian belul,a leheto leggyorsabban, biztonsagosan es pontosan. A munkam nagyon szeretem mert szinvonalas, szorakoztato es valtozatos. Tegnap peldaul, mar kiszalltak az utasaim, de mivel meg kell varnom oket laparkoltam es "kenyelmesen" (ulvefekve) elhelyezkedtem, hogy kialudjam az elozo esti whiskey-poker party-t. Mar felalomban (valahol egy korso sor,es egy szep no kozott) lehettem, amikor valami elmebeteg eluvoltotte magat tolem ugy 10 meterre: EELLENSEEEEEEEEEEEEEEEEEG,TAAAAMADAAAAAAAAAAAAAAAAS, es hatalmas uvoltes (kb.70 ember 1szerre) es tuzero mellett (vak toltenyekkel es granatokkal),osszecsaptak!!!! Gondolhatod, hogy kimaradt az ebredesi szertartas: egyik szem,masik szem,asitas,nyujtozkodas,edes bambulas szakasza. En ugy bepanikoltam,hogy az auto 2 masodperc alatt, jaro motorral rukvrecben volt.   Ha megosztottak volna velem, hogy egy kikepzobazis kozepen vagyunk, biztos nem kellett volna ujrapuderezni a popsimat. 

Helyszín: Föld nevű bolygó

Időpont: Szombat este 7 óra

A gyors dolgokért azért rajongok, mert ez az élet rendje. Egyik perc sem gondolkodik, hogy kövesse-e a másikat és a nap sem gondolkodik reggel, hogy felkeljen-e. Ez a találkozó is így jött. Hezitálás nélkül, levélváltás után azonnal tudtuk, hogy találkoznunk kell.

Szeretem ha egy pasi bizonyos dolgokban magától dönt és azt is szeretem, amikor egyszerűen ezt rám hagyja (mit tagadjam, ez sem ritka). Számomra az nem bizonyító erejű, ha a férfi dominancia kizárólag döntésekben nyilvánul meg. Tegnap este választhattam egymás után többször is. Időpontot, helyet és teát. A beszélgetés csapongó volt, de tartalmas. Néha elkezdett egy mondatot, én pedig befejeztem. Egyforma könyvek a polcainkon, azonos jövőkép, értékes alapokra helyezve. 

Isten is előkerült és jólesett, hogy beszélünk róla. Érdemi véleményütköztetés, hangsúlyos figyelem a nézeteimen. Kíváncsian hallgatta és fogadta el másképp gondolkodásom és örömmel konstatálta, hogy a kérdésre teljeskörű, hitbeli meggyőződésből eredő válasszal reagálok, nem pedig a "csak"-kal. Mindezért cserébe hallottam a naprendszerről, ahol két galaxis közeledik egymáshoz és sok sok millió év múlva összeütköznek. Ez a beszélgetés tipikus példája volt annak, amikor az ember remekül érzi magát egy eszmecserében, nem lát benne többet, mint ami nyers valójában. Egy szimpatikus, érzékeny, jólelkű, megbízható, lojális, visszafogott ember ült velem szemben tájékozottan, figyelmesen, tapintatosan. Tudom, hogy még találkozunk, de nem tudom felfedezem-e, amit keresek.

Biztató a sok apró kedves gesztus, meglátjuk mi van még ezen kívül. Folyt köv.

Másnap felhívott, hogy amikor este hazaért picit még gondolkodott, lehetett e kandikamera a teázóban, mert számára úgy tűnt, engem felkészítettek a tökéletes találkozóra :)))

A megdöbbenés tett magáévá. Visszakukkantottam a régi bányába és látom, hogy két évvel ezelőtti arcok tovább marketingelik magukat. 

A magyar nevek már kihaltak, Steve és Marcello bezzeg annyi van, hogy akár súlyra és életkorra is kereshetsz közöttük. Nem divat már egy-két fotó mutatóba, a kemények egész portfólióval vannak jelen. 14-20 fotó is van egyes egyedeknek. Az új hullámoz fel kell fejlődnöm. Vannak, akik már profi fotóshoz mennek portfóliót készítettni, mert a marketing már komolyabb elvárásokat támaszt, mint egy kép a nyaralásról, a levágott másik féllel. 

Teljes vicc, ami itt folyik. Még nem jöttem rá, hogy azzal szórakoztassalak-e benneteket, milyen gyönyszemek írnak nekem, vagy erőltessem meg magam és menjek el pár randira, aztán abból csináljak komédiát.

Egyenlőre sírva fetrengek az életen, ha tényleg az élet van a társkeresők lapjain.

Új bányába járok dolgozni, sokak legnagyobb örömére. Egyenlőre még csak részmunkaidős vagyok, de ehhez a munkához kitartás kell, úgyhogy lassan felveszem a ritmust és beugrok a mélybe. 

A bányában 5 kollégának írtam levelet, akik közül egy válaszlevélben jelezte, hogy ő már a fény felé tart és lent megismert valakit, akivel felmondtak és kilépnek a szabad levegőre. Úgy látszik kapnom kellett rögtön egy bíztató jelet :)

Érdemes tudni, hogy az arctalanság leple alatt csekkoltam be a rendszerbe. Akiknek írtam, jeleztem, hogy képet küldök vagy egy két hálózatnak én is áldozata vagyok és ha keresnek megtalálnak a nagy "könyvben".

Az eredmény egy intelligens, szépérzékkel gazdagon megáldott, ebtartó értelmiségi. Sok üzenet falon és telefonon keresztül. Tökéletes összhatás. Igényes, stílusos fotók az arckönyvben, azonos sport, azonos kedvencek. Feltámadt a másik felem. Helyesírási hibák nélküli cinkos üzenetek, figyelmes ébresztők és békés altatók. 

 Egy pillanatig azt hittem lenyúlja a módszerem. Vérprofi a srác. Randi szombat reggel 10kor, egy kutyasétáltatás leple alá bujtatva. Szegény kutyákra mindent rá lehet fogni. Ott voltam, vörös orral, kinyomott pattanással, vérben forgó szemekkel. Alapvetően nem vagyok megveszve, de a nátha mindenáron jelen akart velem lenni a randin. Ennek ellenére a hajam megmostam és ragyogó almazöld kabátot vettem, hogy élőnek tűnjek. 

Kezében szilváspapucs és bodzatea. Én sem most keltem, tudom hogy megy ez. Séta a szigeten, finom, édes reggelivel, teával. Végig kérdezett és hagyta hogy beszéljek. Nem keveset, sokat. Pengeéles értelmével, okos kérdéseivel nem adott teret annak, hogy azon gondolkodjak mi hiányzik a tökéletességhez.

Már már zavart, hogy alig tudtam kérdezni és gondolkodni. Ügyes! A kreativitás plusz kettő, a kaja plusz három, az érdeklődés plusz 4 pontot eredményezett. Valami mégis sebesnek bizonyult. Nem volt véres, csak átütött a gézlapokon a vér színe, hogy alatta viszont baj van.  A sapkája, nem volt férfias a sapkája. A kákán van csomó, csak meg kell ta

lálni. A kérdései betaláltak, az értelme magasabb rendből származik, csak a benyomás nem csinált ki. Még azt is le merem írni, hogy túlérzékeny, de bármilyen kétségem ellenére is, látni akarom sapka nélkül és tudni akarom, hogy a lénye, aki megérint, ebben a testben kapott szállást. Valami van benne. A barátőim szerint az esély mindig a második találkozás, mert elsőre nem esélyt adsz, csak reménykedsz. Nem vagyok Fűrész módjára igazságosztó, de ha Ő is úgy érezte, hogy megismétlhető jelenség vagyok, tombolázok neki még egy kört.

Elmentem tegnap egy bölcs ember előadására. Ezek után szeretném ha tudnátok, hogy itt egy bölcs blogol. Azért, mert a tudás mekkája pont azt mondta el másfél óra alatt, amit én hónapok óta citálok. Igaz hozott számokat, csiribiri statisztikát meg mindent, de ettől a tényen semmit nem változtat az, hogy én ugyanezt hajtogatom hónapok óta. Semmi nem számít egy párkapcsolat robbanásakor, csak hogy érzed-e azt vagy nem.

Ha 100 emberből szeretnéd kiválasztani a tökéletes párt, 37 emberrel kell találkoznod (túl vagyok rajta), hogy 33 % esélyt kapj arra, hogy megtalálod. Nem sikerült, ez az esély még nekem is kevésnek bizonyult.

Ha lejjebb adsz az elvárásaidból és azt keresed, akivel kompatibilis lennél, mert közös az értékrendetek és nem a tökéletességre törekszel, elég 9 emberrel találkoznod és megtalálod.

Ha arra hagyatkozol és az alapján döntesz, aki érzelmileg hatást gyakorol rád, elég négy embert megismerned.

Na ugye ugye??? Hát hiába beszélek én? Honnan tudjam, hogy mit akarok? Nem elég, hogy azt érzem, amit? Az amerikai kutatók szerint elég, mert akik a véletlen alapján hoztak döntést fél év múlva is elégedettek voltak vele, akik pedig megmagyarázták a választást 6 hónap múlva már variáltak.

Minden okoskodás érzelmi téren elvesztegetett idő és minden tudatosság egy felsőbbrendű dologban csak manipuláció. Hidd el, ha azonnal nem érzed amit kell, később csak az eszeddel és nem a szíveddel fogod megérezni azt.

Azt gondoltam, majd jól leülök ide a gép elé és dől belőlem a mondanivaló. Itt üldögélek egy ideje, de fogalmam sincs, hogy kéne tisztán átadnom azt, ami még bennem is egy katyvaz.

Milyen volt az út? Rendkívüli. Egy minizarándoklat, ahol egységben lehettem önmagammal. Élveztem minden percét és rengeteg felismerést hozott nap mint nap. Olyasmit tapasztaltam meg, amiről úgy gondoltam, csak a bölcs embereknek adatik meg. A megbocsátás és az elfogadás tudományát. Pontosan két év után átléptem azt a pontot, amikor letettem a múltat. Be a helyére, a tapasztalatok dobozába a tanulságok és a fejlődés kulcsával bezárva.

Az együtt töltött idő békés és harmonikus volt. Nem perzselt és nem égetett fel minden száraz gazt maga körül, de a nyugalom és az összetartozás érzését csillantotta fel előttem. Azt a lelki egyensúlyt, amikor a kiszámíthatóság hintaszékében ringatózva, belesimulsz az életbe és együtt ringatózol vele. Nem téped szét magad, nem hozol véres áldozatokat a szerelem oltárán nap mint nap, csak ott legbelül mélyen érzed, hogy a helyeden vagy.

Az első napokban néhány órára a csalódottság érzése karcolta magát lelkembe. Mégis mit hittem, hogy két év után újra izzó parázson járok majd és megéget? Azt hittem, hogy az érzelmek etetésére elég a nosztalgia vacsora? Teljesen kizárt, ezért ez a gondolat pár óra alatt gyorsan beérett, elrohadt és az enyészeté lett. Miután kétségektől mentesen megéltem minden nap, minden óráját és percét és csak hagytam a pillanatnak, hogy utat találjon magának  bennem, minden kisimult. Minden perc teljességgel telt és a kézenfogás érintésének hatalma nem lett egy misztérium, egy elvárás, egy tovább gondolkodás, az érintés egyetlen jó érzés volt ott, akkor és úgy, ahogy jólesett.

Hogy foglaljam össze az eredményt? Mit hozott az út? Felismeréseket és kérdéseket. A tudatot, hogy van valaki, akivel leélhető egy élet a legnagyobb harmóniában és a kérdést, hogy 10 év után elvárható-e egy kapcsolattól a lángolás? Vajon szenvedély nélkül van-e valódi boldogság? Vajon hiányozna-e még valaha a mindent elsöprő izgalom? Vajon megváltozik-e az ember értékrendje az idővel? Vajon más férfival is idejutna-e a kapcsolatom 10 év után? Az életkor vagy a kapcsolat hossza idézi elő az értékrendváltozást? Hasonló kérdéseket tettem fel magamnak egy rövid ideig, de válasz nélkül hagytam és úgy döntöttem, hogy nem okoskodok a semmin, hiszen nem ezek a válaszok fogják befolyásolni a jövőmet, csak és kizárólag az, hogy én mit érzek.

Majd föntről súgnak ha már kevés leszek :)

Szívem szerint mindenkit meglepnék valamivel, ha az utamba kerülne Karácsonyig. Annyi élményt, annyi emléket kaptam minden egyes embertől, hogy még azokért a dühös pillanatokért is hálát érzek, amikor csomókban téptem a hajam, hogy ilyen emberek levegőt vesznek a Föld felszínén.

Van néhány ember, aki belém égett, mint a skarlát betű. Nekik lapot küldök egy gondolattal, mert szeretném, ha éreznék, hogy kaptam tőlük valamit és amit tanultam rajtuk keresztül azt soha nem felejtem el. Több lettem, sokkal több. Tanultam és tanítottam. Nem tudok mindenkit megölelni és ezért könnybe lábad néha a szemem, de őszintén remélem, hogy én is egy lábnyom voltam az életükben.

Nem meghalni indulok és nem összegzem az életem, csak olyan mély melegséggel tölt el, hogy ilyen emberekkel találkozhattam, hogy tényleg meghatódok és sós könnyeket csal a szemembe ha rájuk gondolok. Felépítettem velük egy új életet. Telket vettek velem, hordták a téglát, húzták piszkos ruhában a falat, keverték a maltert.  Velem alkottak,  nekem teremtettek. A ház alapjai állnak és egyedül kell folytatnom a munkát!

Egyet még viszont tehetek, hogy mindenkinek elmondom, akivel nem találkozhatok, hogy hálát érzek értetek és sok szeretetet.

Ott egészen fönt, fejben, két év után jutottam el arra a pontra először, hogy határidőt szabok egy döntésemnek. Húztam halasztottam, mindig mástól tettem függővé azt az eseményt, hogy érzelmileg leválok arról, akivel közel 10 évet töltöttem együtt. Gyártottam az elméleteket, a megmagyarázás világbajnoka lettem ez alatt az idő alatt. Kényszeresen motoszkált bennem egy olyan gondolat magocska, hogy valamit még nem tettem meg. No a magocska kihajtott és szárba szökkent, ezért a vízválasztó esemény az lesz, hogy elutazom/zunk. Hamarosan egy hétre egy olyan körútra megyünk, amit az első percétől az utolsóig én szervezek. Kívánság Szent Antal márványkoporsójánál karácsony másnapján, romantikus 17.századi kastélyszállóban lakosztály, kényeztető luxus San Marinoban, az örök szerelem városa az év utolsó napján. Minden nap egy hangulattal van feltöltve, minden nap egy valódi tartalom.

Minden összeállt és mindent megteszek, hogy úgy érezzem, ha itt nem tudunk tiszta lapot húzni közösen az életre, akkor én tiszta lelkivilággal tudjak egyedül nekifutni a saját jövőmnek. Ne higyjem soha többé azt, hogy megoldatlan feladatok gyötörnek, ne higyjem, hogy még tudok tenni valamit és még szükségem van egy esélyre. Két évig hátráltatott és húzott vissza az, hogy még tehetnék valamit, még nem mondtam el valamit, még még még még...

Ez után az út után, amikor éjjel nappal együtt vagyok vele, amikor nem fejben kell logisztikáznom, elég csak éreznem a hatást, már nem fogom tudni azt mondani, hogy "de  ha...". Nem lesz több DE, mert vagy érzem őt, vagy nem.

Olyan letisztult lett minden, olyan egyszerűvé vált, olyan kézzelfogható már, hogy minden megváltozik. Napról napra erősödök, tér belém vissza valamilyen felsőbbrendű energia, ami tol előre. Az a fajta hátszél, amit akkor érzel, ha jó irányban haladsz. Két év is sok volt a sebek nyalogatására, de ez az indok már nem indok többé. A seb begyógyult, a fájdalmas ragasztószalag letépése az utolsó feladat. Fussunk neki...

Minden út végén van fény és van amikor az is fény, ha vége van egy történetnek. Nem akarom soha többé hibáztatni magam és nem akarom soha többé azt érezni, hogy tehettem volna még valamit, megmutathattam volna magamból még valamit, kimutathattam volna, hogy változtam, elmondhattam volna, hogy megbocsátok. Nem akarok több mondatot, amiben a ha szerepel és már látom a fényt az alagút végén :)

Fortyog az életem. Egy üstben látom magam előtt, fűszerként pedig csak chili van benne. Minden kaját csípősen, chilivel eszek az utóbbi hetekben. Lassan már már só helyett használom. Lazán, érzésből dobom a chilit a kajába. Mindegy mikor és mennyi csak, ezért esem néha még túlzásokba is.

Talán érzelmi életem is itt tart. Fortyog, és ha dobok bele kis chilit aznap egészen mélyen átjár. Egyik nap a zene a fűszer, másnap egy tökéletes séta Bocival, néha elég egy mosoly, néha egy ötlet, néha a mozgás, néha a semmittevés.

Érzek, valami nagyon jót érzek. Nem kell megmagyaráznom, mert bár a magyar a legteljesebb nyelv úgysem találok rá értelmes szavakat.

Letettem a munkás ingyen élésről. Dolgozni itthon sincs kedvem, azért nem fogok 12 órát repülni, hogy meghaljak. Új hálója készül annak, hogy kifogjam a világutazás ingyen halát. Cápát akarok, bálnát és mindent ami hatalmas. Magamnak akarom a világot, de úgy, hogy az csak megérkezzen, ne meghaljak érte mindennap többször. Élvezettel adja át magát nekem, dobja lábaim elé magát. Mint egy luxus escort, ha meglát szagassa le fölösleges kozmopolita matériáit, meztelenül álljon előttem és hihessem, hogy magamévá tehetem. Ma csak ott állt a világ előttem és elhittem, hogy enyém. Csak az enyém. Leomlott  minden csomagolópapír hatású rongy, ismeretlen márkájú szállodalánc és kapitalista turistaálarc. Új csoda verte fel sátrát fejem bal felső sarkában: www.couchsufing.com

Elmegyek, megszállok, utazok és fogadom a vendégeket itthon. Terv mester lettem.

Bár lehet már szállásadóm kiválasztásánál, szörfölés közben keresnem kéne az egyező paramétereket, hogy biztosra menjek aludni :D

Sokat papoltam az érzésekről és nem hiába. Azóta arra hagyatkozom, amit súgnak a szányas kis fehérek. Ha valamivel kapcsolatban nem tölt el jó érzés, nem csinálom, nem megyek szembe a lelkemmel. Ha egy információra melegséget érzek, azt helyén kezelem. Épp ezért mindennap komoly sportteljesítményeket érek el.

Ezt éreztem arra is, hogy elhagyjam egy időre az országot. Hezitáltam kb. 4.5 percet, aztán megírtam a levelet a wwoof-nek, hogy támogassnak abban, hogy Nepálban elefántokat etethessek. Imádom az állatokat és 11 éve vágyom arra, hogy  Nepálban éljek. Van egy szervezet, aki támogatja a világutazókat és munkáért cserébe szállást, étkezést biztosítanak.

Ma a levél elment és megpályáztam. Tudom, hogy aki olvas drukkol nekem és akarja, hogy elérjem a céljaim. Nem kérek sokat, csak hogy az legyen a jövő, ami leginkább segít nekem. Ha nyernem kell, nyerjek, ha nem akkor elfogadjam, hogy itthon van dolgom.

Ha itthon maradok, megígérem, hogy szerzek alanyokat ;) Ja mellékszál, hogy a tv-s producer srác a szigetről azóta is vacsoráért esdekel, talán kap rá esélyt :)

Ma megnéztem egy filmet. Minisokk nagy színpadon. Mindenki nézze meg, mert előre figyelmeztet a világ dolgaira. Mese a szerelemről. Én mondjunk más címet adtam volna, pl. Thriller az érzésekről szavak nélkül. Az élet kérdései egy eseményben. Ha otthon nézem megkönnyezem, társaságban kulturált vagyok.

Mit ér egy mindent elsöprő szerelem? Van amikor semmit. Van az a mocsár, van az a háttér, amiért nem kockáztatunk. Van amiért nem lépünk, van amikor a biztonság magasabb érték a szerelemnél. Mikor mérlegelünk és mikor kockáztatunk? Ki tudja? Én nem...

Mennyire hosszú az élet, hogy elmenjünk a biztosnak hitt érzéseink mellett? Semmennyire, mert az élet nem hosszú. Az élet egy gyufaláng, ha érzed csináld, ha nem akkor pedig ne erőszakold meg magad, csak fuss tovább...

Amin gondolkodni kell, mert nem érzed, az sem számít, csak érezz, ha pedig ez megvan hagyatkozz rá és zárd sötét verembe minden racionális gondolatod. Azt szokták mondani, hogy az érzések az angyaloktól jönnek... Én is így gondolom és tudom minden érzés egy üzenet. Ha gondolkozol majom leszel és ha sokáig gondolkozol még emberré is válsz.

Egyik nap épp a takarítás terhe blokkolta az agyam, amikor ebbe a nihilbe becsapódott "A" gondolat. Nem velem van a baj :) Ezek a fiuk nem tőlem félnek, hanem saját maguktól. Nem az én készülékemben van a bibi, hanem a túloldaliban. Egyszerűen saját maguktól reszketnek, hogy nem tudnak megfelelni egy igazi kapcsolatnak. Nincs feltétel nélküli bizalom, monogámia, hűség, odaadás, eltökéltség a szótárukban. Ezek már nem az én harcaim a tökéletességért, hanem minden kishitű lovagé egy valódi jövőért:) A kudarcaim azért lettek kudarcok, mert akik érdekeltek el akartak nyomni, porig akartak alázni. Asszertív személyiségem, nagyon határozott karakterem bizonyításra sarkallja a népet. Hiszen egy kapcsolatban nincs egyenranguság, kár erről beszélni. Mindig a férfi vezet. Ha pedig meginog a vezető funkció a másikat oxigén nélkül kell a víz alán nyomni. Önbizalmát elvesszük, a találkozásuk megtiltjuk. Egy kapcsolat felemel, egy társ kihozza belőled rejted kincseid. Én viszont minden emberből, akire felnéztem előbb utóbb kicsalogattam a sátánt. Igyekeztek elhitetni velem, hogy értékeim jelentéktelenek és én csak egy mellékes szál vagyok, aki rossz szögből látja az életet.

Nem titok, meguntam. Erős, határozott, jellem gazdag emberre van szükségem, aki nem azzal lesz több, amitől én kevesebb. Ne én fulladjak bele abba mocsárba, ahol ő levelibékát játszik. Elég volt. Van önbizalmam és nem több, mint ami lefedi a tényeket. El kéne fogadni, hogy nem véletlenül barna a hajam.

Új paraméterek. Egy egészséges önbizalommal rendelkező alfahímet keresek, akit nem bánt, ha más is erős mellette, másnak is van véleménye, más is érvényesülhet és nem szőkén könyörögve várja a jövő előre determinált perceit.

Napok óta furcsa képekben látom a világot. Megmagyarázhatatlan, ahogy kizárólag olyan szavak tolulnak a számba, amelyek két világot egyesítenek. Viaszkabátos égő lelkek a temetőben, zuzmara szemű vidám természet, narancshajú kibelezett lények, tűzvirussal fertőzött manótünemények.

Megyek az úton, cikkáznak a gondolataim és bármit szeretnék mondani az kettős színben táncol be szembogaram elé. Olyan szavak jutnak eszembe, amelyek kezében van egy tábla: írnod kell felirattal. Noszogatást érzek, elképesztően távol van az agyam és tudom, hogy írnom kell, mert később ez életem talpának nyoma lesz. Így próbálja agygubóm kitermelni a stresszt és képekkel segít a megértéshez. Biztos érzelmi sokkot kaptam :)

Ha néha írok ide, ugye nem lesz kiborulás?

Lánglelkek nyúlnak kezeid után, zsebedből elcsent gyufa hiányzik. Megloptak, hogy bármikor életre keljenek, holt lelkek az ittlétért küzdenek. Bölcsen égve, izzó nyelveken beszélnek hozzád, de nem érted, persze hogy nem, holt lelkek tanítanak üvöltve, egy percben. Ennyit kaptak tőled: egy évben egyetlen nap. Visítva üzenik, hogy élj, mert ha véged, utána a kapcsolatra csak egyetlen perc áll rendelkezésedre. Évente.

Mindig hiszek és mindig bízok. Azért tartok még mindig itt. Vannak helyzetek, amelyekben a döntés hozza az érzést. Hajócskával eljutottunk arra a pontra, hogy már nem barátság volt közöttünk és még nem is kapcsolat. Volt egy szóváltás, ami ezt a kényes egyensúlytalanságot akarta boncolgatni, de nem vezetett sehová csak egy felismeréshez. Ezután egy két napig gondolkodtam azon, hogy lehet e érzelmi ügyekben döntést hozni. Egy elhatározás felszabadíthat-e érzéseket? Egyik reggel felébredtem és félretéve minden kétkedésem, úgy döntöttem párként fogok viselkedni és dedikált kapcsolatban fogok élni attól a naptól.

Nos, egy választ mindenképp kaptam. Igen, a döntés tényleg felszabadít érzéseket és a viselkedés, a hozzáállás megtermeli hormonálisan a kapcsolathoz valókat. Az alapok máris egységben állnak. Nagyon kevés választ el egy külsőleg működő kapcsolatot egy valódi dologtól. Egyetlen, ez pedig a mélység. Mindent megosztottunk egymással, minőségi, tartalmas időt töltöttünk együtt, de a valódi lángolás hiányzott. Sok értékrendbeli különbség jelent meg napról napra, amit igyekeztem tolerálni, még ha tökéletesen szembe is ment az én életemmel. Folyamatos harcaim voltak magammal, hogy lassan két év után adni tudjak, annak ellenére, hogy kialakítottam egy világot, amiben  jóérzéssel vagyok otthon. Adni tudjak és befogadjak. Minden csiszolódásnál, ahol a két világot próbáltuk egyeztetni és ennek már hangja volt, elérzékenyültem és könnybe lábadt a szemem. Két szélsőséget képviseltünk és nehezen értettük meg egymást a problémákban. Őszintén mondom, hogy ez nem türelmetlenség volt, hanem két mikrovilág, akik vágynak a szerelemre, de közel sem biztos, hogy azt egymás személyétől kaphatják meg.

Azt gondolom, bár még nem vagyok benne biztos, hogy ez magának a kapcsolat szellemének szólt és nem egymásnak. Nem tudom mit higyjek, de több volt mint barátság, valami amitől ragaszkodunk a másikhoz, ami függőséget alakít ki de hosszútávon mégsincs jövőkép, mert nap mint nap fájdalmat okoz. Fáj és örömet okoz, ezzel a legnehezebb élni.

Szóval lemaradtatok egy néhány hetes párkapcsolatról :)

A hitem tovább él, bár megtört!

Eljött az ideje, hogy csöndet teremtsek magam körül és érezzem a környezetem. Tudom, hogy mondani szeretne valamit. Meg kell adnom a lehetőséget, hogy halljam és értsem mit üzen a jövőm.

Tudom, hogy észhez kell térnem és nincs több időm a csodára várni...

Van egy barátom, akiről egy sort sem írtam még ide, pedig megérdemelt volna eddig párat. Őt közel két éve ismerem egy "ragyogó" párkereső oldalról. Az első volt, akivel megismerkedtem. Az első, akivel hirtelen felindulásomból pótolni akartam az űrt és büszke nőiességem csitítani. Csöndes és halk botladozások után kiderült, sérült lelkem nem befogadóképes, bármi amit teszek, csak a fejem elásása a sivatagi homokba. Közel három  hónap esetlenség, de mégis hiánypótló időszak után feladtuk. Kimondtuk, hogy ebből sosem lesz kapcsolat, csak valamilyen viszony. Barátságot sem mondtunk volna akkor még rá.

Eltelt pár hónap, amíg megemésztettük egymást. Csöndben, egymásnak hátat fordítva éltük az életünket. Aztán egyszer felhívott és teszi ezt azóta is szinte minden reggel munkába menet. Megjelent az életünkben a bizalom, a törődés, a jóság, a gondoskodás, az örömszerzés és úgy, hogy azért a levegő mai napig vibrál. Már nem a férfi és a női töltéstől (bár tagadhatatlan, hogy az ő fejéből nem mosta ki az idő sebes sodrású folyója ezt a gondolatot), inkább személyiségünk két végletétől. A feladatom az volt vele, hogy toleráljak szélsőséges gondolatokat is és szeretettel fogadjak el olyasmit, amihez nincs elég bölcsességem.

Több közös utazásunk volt (Szíria, Olaszország) és van tervben a közeljövőben is.

Gyakran találkozunk, sokat beszélünk, szinte mindent tudunk egymásról.  Drukkolunk  ha  drukkolni kell a másikért és bízunk mindig abban a jelenségben, aki éppen kispajtásunkat boldogítja. Tudja, hogy a 2010-es esküvő számomra egy létező esemény. Többször ajánlotta már fel, ha dugába dőlnének terveim és november 31-ig nem tudom senki nevét leadni, a 30 nappal előbb bejelentendő esküvőmre, Ő a legnagyobb örömmel tesz eleget kívánságomnak. Eddig vihogtunk az ügyön, mert nem lehet komolyan venni egy baráti felajánlást egy ilyen ügyre. 

Ma azonban 100. alkalommal is őszinte megerősítését fejezte ki ezzel a mondatával kapcsolatban. Elmondta, hogy biztos benne, hogy én lelki társa lennék egy életen át. Tudom miért érzi ezt: olyasmit tolerálok neki barátként a személyiségében, amiket párként nem tennék meg és ennek köszönhetően szabadnak, őszintének, boldognak érzi magát velem és mellettem.

Ha máshogy nem, elvben már tudom kivitelezni céljaim és a fontos, hogy itt már én dönthetek élek e a lehetőséggel :)

Hetek óta várok valamire, amitől féltem, ami hol véres bárdként lebegett felettem, hol reményteli időszámítás kezdetét jelentette. Mindig úgy tekintettem az időpontra, ahogy épp aznap keltem. Színjátszós volt a történet, ami eddig jövő volt, az ma jelenné vált.

Az ex a munkatársam lett. Nem lehet ezt másképp leírni. Nincs ezen mit szépíteni. Stratégiailag egymásra lettünk utalva. Mindkettőnk jövője közös alapokon nyugszik, amivel  - magyarázkodás nélkül hadd jelentsem ki, hogy - nem fogunk semmit kezdeni, mert érdekközösségünk van.

Reggel sok munkával elindultunk és amíg dolgoztunk még azt is mondhatom, hogy peace&love volt. Meghívott ebédre, ahol  viszont nagyságrendileg sokkot kaptam. Nem kicsit, nagyot. Olyan étvágyelvevőset, olyan: megtenné, hogy becsomagolja? szintet. Az utazás nekem olyan, mint más nőnek a gyémántgyűrű. Kitalálta, hogy töltsünk el egy akklimatizációs hetet Szingapúrban. Volt már szó róla, hogy ezt a kártyát tegyük bele a pakliba és derítsük ki egy utolsó lendülettel, maradt e érzelmi alap kettőnk között, vagy ha nem, akkor mi az a módszer, ami lehetővé teszi, hogy a tökéletestől magasabb szinten működjünk együtt kollégákként.

Mindenesetre az első nap után, zavartan jöttem haza. Már az autóban izott a telefon. A jól bevált anyavonal, mindig rendelkezésre áll, ahogy most is. Persze okosság semmi.

Hajócska egy másik ország, másik hajóján éppen. Úgyhogy egy teljes hétig egyedül viselek hadat és én leszek az, akinek meg kell érezni mit vár el tőle az élet. Mindeközben hajócskával való életem is napról napra tartalmasabb érzelmileg, de ott van egy blokk, egy gát, ami miatt egyikőnk sem adja át magát a projektnek. Ez a blokk pedig a jelenlegi életvitelem lett a munkában, hogy hogy alakul majd, milyen hatással lesz rám, mi történik velem. Ezt a tartást mindkettőnk részéről érzem és azt is, ha nem fognánk vissza magunkat ez sokkal sokkal több lenne. De jobb félni, mint megijedni és mivel őszinte vagyok ezekre érzelmileg lehet készülni.

Feladat adott...