Az éjszaka sötétjében feldúlva ülök az ágyon. Értetlenség és kiábrándultság van a lelkemben, libabőr a karomon. A magány teljessége ez. Az üres ágyat melegnek érzem. Szigetnek, amihez kizárólagos jogom van. Mit akarok még? Megkaptam mindent...
Galaxisban élő stopposom felforgatta a múlt hetem, berobbant és ott felejtette magát. Limonádétól kávéig szaladtam. Egy királyrákkal versenyeztem vacsora közben kegyeiért, aztán egri leánykát ittunk, aki viszont nem volt konkurencia. Kutyatesztre hívtam és nem bukott meg. Sőt Boci még a lelkét is árulni kezdte...
Mindeközben még a kezem sem melegítette meg, amikor a fagyhalál kerülgetett. Smsvilágbajnokság és bízni akarás, de az érzelmi történés az a nulla felé konvergált továbbra is. Annyira távolságtartó volt, hogy már már a gyanakvás erdejébe mentem fát szedni, hogy tüzet rakjak belőle és felperzseljek vele minden hiú reményt. Személyes szakmai tanácsadómhoz fordultam érdemi válaszért, mert úgy tűnik, hogy pasi fej, kizárólag pasinyakon terem. A megmondóemberem A és B verzióra szűkítette a választ.
A: bajok vannak, önértékelési, frusztrációs nehézségekkel terhelt élet, biztosra megy, kudarckerülő és amíg nem kap egyértelmű jelet, nem kockáztat
B: te vagy a NŐ és sokkal óvatosabb, tudatosabb, hogy véletlenül se butáskodjon el semmit... (ezt rezegtem én is amúgy)
Húztam egy elég vastag vonalat, hogy megtudjam van e mire várnom tovább. Valentin nap! Jógán voltam este, ami után nem volt lelkivilágom a városi világításhoz. Kibontottunk egy alkalmi bort és hazai terepen vizslattam, hogy oldja-e a feszültségét a meghitt, nyugodt környezet. Összecsurizott hajjal, pólóban üldögéltem a kanapén és kiöntöttem a lelkem a csomagról, ami velem együtt jár. A frissen lemeszelt kapcsolatról, ahol anakondabőrbe bújt extársam kollégaként tekereg körülöttem és a társkeresési kálváriámról (már csak azt nem meséltem el, hogy a gondolat is fáj, hogy abba kell hagynom az ismerkedést).
Mindjárt ébred a nap és nem azért vagyok ébren, mert álomtalannak érzem a szemem, hanem azért, mert ragaszkodást, odaadást, áldozatokat, elvárást sőt valami szerelem szagut érzek. Nem magamban, hanem a viselkedésben, a szavakban a tettekben, amelyek ma beburkoltak. Élveztem az egyoldaluságát, de megrettentem attól, hogy ezt kerestem-e? Vagy tudom egyáltalán, hogy mit keresek? Itt van valaki, aki annyira megbízható és egyenes, aki ha szeret semmi sem fontosabb számára a szerelemtől. Egy férfi, akiről biztosan tudom, hogy minden nő álma lenne, mert az érzései vezetik és megéli azt. Önzetlen, nagylelkű, finom és odaadó. Mi rémiszt? A zavar a világomban? Vagy megint túlgondokodom a semmit és örülnöm kéne annak, hogy valaki simogatja minden törésem? Elég lenne benyelni a pirulát és elfogadni, hogy mindenre van gyógymód? Hagyjam, hogy csak megtörténjenek velem a dolgok és várjam meg amíg hat a homeopátiás kezelés? Lassan de biztosan...
Utolsó kommentek