Napok óta furcsa képekben látom a világot. Megmagyarázhatatlan, ahogy kizárólag olyan szavak tolulnak a számba, amelyek két világot egyesítenek. Viaszkabátos égő lelkek a temetőben, zuzmara szemű vidám természet, narancshajú kibelezett lények, tűzvirussal fertőzött manótünemények.

Megyek az úton, cikkáznak a gondolataim és bármit szeretnék mondani az kettős színben táncol be szembogaram elé. Olyan szavak jutnak eszembe, amelyek kezében van egy tábla: írnod kell felirattal. Noszogatást érzek, elképesztően távol van az agyam és tudom, hogy írnom kell, mert később ez életem talpának nyoma lesz. Így próbálja agygubóm kitermelni a stresszt és képekkel segít a megértéshez. Biztos érzelmi sokkot kaptam :)

Ha néha írok ide, ugye nem lesz kiborulás?

Lánglelkek nyúlnak kezeid után, zsebedből elcsent gyufa hiányzik. Megloptak, hogy bármikor életre keljenek, holt lelkek az ittlétért küzdenek. Bölcsen égve, izzó nyelveken beszélnek hozzád, de nem érted, persze hogy nem, holt lelkek tanítanak üvöltve, egy percben. Ennyit kaptak tőled: egy évben egyetlen nap. Visítva üzenik, hogy élj, mert ha véged, utána a kapcsolatra csak egyetlen perc áll rendelkezésedre. Évente.