Van, akivel világgá mennék akkor is, ha hozzám se szólna napokig. Nekem az utazás az a békesség, amit egy társ nem zavarhat meg. Hozzá tehet a csöndhöz, ami körülvesz. Része lehet a békének, amit átélek...

Azt mondják a legnagyobb belső békét csak egyedül tudja átélni az ember. Így igaz. A legnagyobb teljességben mindig akkor voltam, ha külföldön egyedül maradtam néhány órát a lemenő napban és a tengert bámulhattam. Senki és semmi nem fért be azokba a pillanatokba...

Újra menni készülök, mert a lelkem nagy csatáknak ad színteret és fárad. Szükségem van a tengerre, arra a tökéletes éjszakába nyúló pillanatra, a giccsesen lemenő vért izzadó napra, arra a szentimentális érzéshalomra. Vágyakozom, sóvárgok a távoli víz mondanivalójára. A szeretetteljes csöndre, a meleg homokra, önvalómra. 

Első utam, amire bátran elmennék egy szemembe mélyen néző idegennel. Idegen kiben bízok, kinek vakon hiszek. Idegen, aki tisztalelkű és tudom, hogy tiszteletben tartja lényegem. Idegen ki ülhetne velem némán a parton és amikor érzi, hagyná hogy a csönd csak az enyém legyen...