Sokáig dédelgettem magamban a mesét, mert nem tudtam, hogyan kezdjek neki egy történetnek, aminek nincs sem eleje sem vége, egyszerűen csak közepe. Május 8.-án este megismertem valakit, akiről néhány sort skicceltem nektek is. Az első egymásba temetett pillantás után napok sem teltek el és már Szicíliában ébren álmodtuk tovább a jelenünk. Becsekkoltunk mint két idegen és mire megérkeztünk már egyértelmű volt, hogy kiragadott minket az élet a valóság hétköznapi mocsarából. Annyira fel volt töltve energiával minden körülöttünk, hogy még a vulkán is kitört és képletesen a fellegekben kellett maradnunk. Ez volt a leghosszabb első randim. Óriási alvás a tengerre néző szobában, reggeli és céltalan csavargás a harmóniában lüktető ódon város utcáin. A tenger még üres és kietlen volt. Volt egy szigetünk, aminek a partján órákig sétálgattunk a civilizáció legkisebb tünete nélkül. Libabőrömre tekintet nélkül rohantam be a jéghideg vízbe és dobtam bele sós és vizes testem a forró homokba. A legjobb ételek és borok adták a keretet a napunknak. Az enyém volt a világ. Ott azokban a napokban ajándékként kaptam mindent. Perceket, órákat, homokszemcséket, gondolatokat, tisztaságot és őszinte, jégtiszta odaadó és tapintatos szerelmet.

Aztán hazajöttünk és megijedtem, hogy a romantikus hősnő szerepét csak külföld színpada játszatta el velem. Visított az elmém a kapcsolat ellen. Üvöltött velem minden sejtem. Bizonytalan voltam és meggyőztem magam, hogy kijózanodtam a függöny legördült, a szerelmes szerepnek vége. Fejben hagytam ellobbani a szalmalángot és elkönyveltem nem ő ad tápláló, éltető jövőt nekem. 

Elengedni viszont már nem tudtam, hiába okoskodtam...

Eltelt közel egy hónap és bár leírhatnám, hogy hogyan fedezem őt fel napról napra és miért érzem, hogy nem adhatom fel, de talán már hiába magyarázom a bizonyítványom. 

Együtt vagyunk, mert hisz bennem. Töretlen és tengermély érzéseivel a legtisztább és legönzetlenebb módon rajong értem. Én még vak vagyok, egyelőre csak érzek és tapogatózok. Nagyon lassan fogom fel, hogy mi történik velem. Az eszem még ellenkezik és hálát érzek, amiért ő tudatosabb és kitartóbb, mint én, aki jelenleg nem több, mint vak!