onlinerandi

Két hónapig mindig az általam megadott időben csöngött a telefonom. Egy érdeklődő alany, hétről hétre, napról napra tartotta észben, hogy találkoznia kell velem. Az idő telt, sokat voltam úton, nem értem rá vagy nem akartam ráérni. Aztán hirtelen, pikkpakk bólintottam és ezt követően két óra múlva megláttam. Hát mega JAJJJJ! Magas, olyan kis (bocsánat) szerencsétlen karakter. Magas, vörösesszőkésbarna haj, esetlen végtagok, magasderékra húzott farmernadrág. Belefért az életébe, hogy várjon két hónapot egy találkozóra, mert a piaci értéke határozottan alacsony volt. Megvan az a jó tulajdonságom, hogy képes vagyok egy beszélgetést nemcsak elindítani, de életben is tartani. Amíg elfogyasztottuk a leveskénket, letapogattuk egymás életének prioritásait. Az utazás és az ezotéria, megfelelő csámcsognivalót adott, de nem hagyhattuk ki a randikörök kielemzését sem.

Én a ketteske voltam, akivel a virtuális világban megismerkedett. Sok időre van szüksége, hogy benyomásai reális szintre emelkedjenek és nem dönt hirtelen felindulásból, egy kósza érzelemtől. Ezért ha van rá mód, szívesen találkozna még velem. Én annyit kértem, hogy alhassak rá párat (valahogy nem volt lelkem azonnal sokkolni és elvenni a kedvét a jövőtől). Néhány nap múlva csörgettyűzött is a telefon, de akkor már őszintén és korrekten megmondtam a nemet. Megköszönte, hálás volt a nyíltságomért és sok sikert kívánt.

Marton Istvánnak a Kitartás képét köszönöm!

Érdekes dolog történt velem: randiztam egy tükörrel. Az első szavak megtalálása után, meglett a meder, amiben a "tárgyalásnak" folynia kellett. Hamar kiderült, hogy van egy 14 éves lánya és 3 éve vált el feleségétől. Mai napig együtt dolgoznak, ezért átlagon felül nehéz túltennie magát eddigi életén. Gyakran hitegeti magát, egy elhangzó kedves szó, egy kérés, egy szívesség, a közös munka során való bíztató együttműködés, mind mind arra sarkallja őt, hogy van ebben még tartalék. Nem szegi kedvét, hogy exfeleségének társa van, nem szűnik meg a remény akkor sem, ha beteg exfeleség a kórházban kiszolgáltatja magát és mással távozik otthonába.

Örökkön örökké fellobbanó szikra, minden talmi csillogás megragadása. Három éve küzd és próbál túllépni rajta, hasztalan.

Hétvégén rendezte be a konyháját és töltötte fel a szekrényeket, vizionálva, hogy egyedül kell folytatni a dolgokat és nem árt ha főzni kezd, amihez mindennek kéznél kell lennie.

Elmesélte, hogy rendkívül kevés emberrel hajlandó kapcsolatot tartani, mert az emberek bosszantják, kevés barátja van, de ez nem jelenti azt, hogy jól is érzi magát egyedül. Ezt bizonyítja az is, hogy három hosszú év alatt senkit nem talált "méltónak" arra, hogy egy teljes hétvégét vele töltsön. A méltó nem pejoratív értelmeben van, inkább csak úgy, hogy senkiben sem látott fantáziát, ami előrevetítette volna benne, hogy megéri valakivel napokig közös társaságban lenni.

Csak hallgattam és néha hangosan felkacagtam, mert ugyanazt az életet élte mint én, más nagyságrendben. Hirtelen belém nyilallt a felismerés, hogy vagy azonnal teszek valamit és visszaszerzem ami az enyém volt, vagy elengedem, de villámgyorsan mert úgy járok mint a sétapajti, három évig kesergek majd a múltamon.

Azt hiszem a történet még ott is lefedte az enyémet, hogy igazából még tenni is szeretett volna önmagáért, de csak bebújt a tett leple alá, ami szintén önhitegetés volt. Randizgatott és mindenkiben megtalálta a rosszat, hogy miért is nem jó neki a lény.

Ettől talán én komolyabban vettem a párkereső projektet és ahogy nőtt be a fejem lágya, úgy próbáltam elvonatkoztatni az azonnali villámcsapás kereséstől.

Vajon ez a sors vár rám is, ha nem alkotok valamit azonnal!!!???

Novemberben kezdett betelni a pohár és úgy döntöttem leveszem a fotóm a híres toborzó site-ról. Közel másfél hónapig nem is volt más, csak a csönd. Békés lelkiéletet éltem és egy dologban voltam igazán biztos, hogy nincs idegrendszerem nekifutni a karácsonyi veszedelemnek.

Érzelmileg labilisnak éreztem az ünnepek talaját, ezért kitaláltam, hogy elhagyom az országot. Nagyon spontán volt a teljes utazás, mert semmit nem tudtam biztosan, csak annyit, hogy el innen. Importom előtt egy hétre még szüleimhez mentem vidékre, de előtte kezemben akartam tudni a biztos lelépés zálogát. Órák alatt derült ki, hogy Szíriába megyek, ami elég melegnek és vadviláginak tűnt ahhoz, hogy minden igényem kielégítse. Fizikai és érzelmi távollétre vágytam.

Mit kell tudni a szír férfiakról? Nos, meglepő dologra bukkantam. Gyerekekként szabályos vonásokkal, szép, karakteres arccal rendelkeznek és az évek előrehaladtával fokozatosan válnak kiábrándítóvá. Az idősebbek olyan elképesztően és tisztán barátságosak, hogy azt a fajta önzetlenséget inkább tapasztalni kell, mint írni róla. Volt, hogy teáztam asztalkámnál egy kávézóban és a szomszéd helyi fiú átküldetett az ebédjéből kóstolót és csak kedvesen mosolygott hozzá. Az arab világból annyiban lógnak ki, hogy nem épülnek rá a turizmusra, az állam nem is támogatja. Emiatt pedig tisztelettel bánnak mindenkivel, aki nyitott rájuk.

Az út célja a lelkibéke helyrebillenése volt, de nem teljesült maximálisan, mert ez volt az első hosszabb utam, fájdalmas szakításom óta. Gyakran mászkált a fejemben a gondolat, hogy milyenek voltak a közösen szervezett nyaralások, csavargások. Mi lenne ha....

Mindenből át kell élni az "először nélküle" szituációt és ez az út némiképp ilyen volt...

Hajóóóóóóóózni jóó pajtim, mióta megismerkedtünk elkezdett organikusan beépülni az életembe. Beleszőtte magát, vagy ha jobban belegondolok beleszőttem én Őt a mindennapjaimba. Teltek a napok és hónapokig csak annyit gondoltam, hogy milyen jó érzés érett fejjel barátokat találni. Milyen melegséggel tölt el sok idő után újra megtapasztalni, amikor valaki követi az életed eseményeit, érdeklődik irántad és képbe kerül veled. Egy pillanatra fel nem csillant bennem a tudás szikrája, hogy mitől érzem én ilyen jól magam vele. A kezdeti természetellenes feszültség átalakulása után minden olyan gördülékeny, olyan ösztönös lett.

A bibit akkor kezdtem el érezni, amikor egyik este moziba mentünk és azon kaptam magam, hogy film közben oda-vissza az a gondolat tekereg a fejemben, hogy de jól esne megfogni a kezét. Azonnal találtam megoldást sötét eszmefuttatásomra és koncentráltam tovább a filmre. Gyanús jókedvvel mentem haza, de ilyen van, ha az ember jólérzi magát és fel van töltődve.

Egyik napra Bécsbe volt koncertjegyünk és kitaláltuk, hogy menjünk hamarabb, vacsizunk, csavargunk, eltöltjük a napot. Itt már erősödtek a frusztrációim, ugyanis elkezdtem várni a napot, amikor első tesztként sok órát leszek a közelében. Nem lettem én megszállott és nem hittem én semmi többet a ténylegesnél, csak pozitív élettel töltődött fel minden, ami a neve mögött volt. A nap jól telt és megfigyeltem, hogy az addig dühítő dolgai, a nyers, szinte provokáló stílusa is a helyére került bennem. Nem azokat a hibákat kerestem, amit mindig mindenkiben. A tipikus kizáró tényezőket, hogy miért nem akarok kapcsolatot vele. Nem is kereshettem, mert közel fél éve, hogy átléptük ezt a témát és már nem mint férfi, hanem mint barát volt a közelemben.

Ezek után is nap mint nap beszéltünk, sms, találkozó. Láthatjátok az írásokból, hogy mennyire nehezen kap teret nálam bárki és milyen hercegkirálykisasszonyosan osztom le a társadalmat és ülök a magaslaton. Aha, amíg nincs tétje. Hajócska elkezdett érdekelni, nincs mit tenni, be kell vallani. Lefekszem este az ágyba, olvasok - olvasnék, ha hagynának túlfűtött gondolataim. Na mindegy, jobb ha alszom, abból baj nem lehet. Erre mit csinálok?? Álmodok! Nem is feledhető dolgot, mert reggel még órákig kattogok azon, hogy álmomban kézenfogva sétáltunk és megcsókolt! Ezt az egyedüllét zoomolja így fel, vagy tényleg neki köszönhető ez a hatás? A kérdés napokra lefoglal fejben. Válasz nem született, de az "érzelmi kiéhezettségemnek" tudom be az ügyet.

Szórakozni megyünk és elcsattan egy csók. Kimenekülök a történetből, mert kezdeményezőként kínos volt önmagam számára is. Ebben a néhány másodpercben jöttem rá arra (vagyis inkább másnap), többet jelent nekem mint egy barát, de soha nem tenném kockára azt a jóérzést, ami hozzá köt, egy bizonytalan érzelgős, küszködős önvallomás kedvéért. NEM!

Napokig nem keresem, mert kényelmetlenül érzem magam és rendeznem kell ezt. Kezdődik a gondolkodás. Ha érzi, hogy jelent nekem valamit és ez viszonozható lenne részéről, már tudnék róla. Ha nem, akkor mindenki jobban jár, ha nem forszírozom és megmaradhat az építő energia kettőnk között. Az 5. nap beszéltem. Kibukott belőlem, hogy megosszam vele. Nem kértem választ, nem vártam semmit, nem megerősítést, viszonzást és bíztatást kívántam, csak annyit, hogy tudjon róla és tőlem hallja. Tudta, nem lepte, meg amikor elmondtam, hogy kósza érzéseim viharában töltöttem az utóbbi néhány napot. Nem érezte, hanem tudta. Ő fejben még máshol tart, ezért nincs nekünk közös jövőnk.  Fontos és jóleső érzés volt, hogy nem megbántás, elhidegülés, kiábrándultság, nyomasztó dolgok férkőztek belém, csak egy érett, felnőtt, tiszta gondolat, hogy nem kell őt elveszítenem, mert megért és így maradhat minden a régiben.

Ezért jó felnőttnek lenni, mert okosan és őszintén nincs megoldhatatlan és problémás feladat az életben.

Nem írok igazán sokat, csak néhány sor erejéig említem meg a semmit. Kávé süti kombinációs interjú. Sokáig "zaklatott", annak ellenére, hogy megkértem ne írkáljon, mert nem válaszolok. Fölösleges, nem érek rá és nem vezet sehová. Mindennap írt. Gyakran nem is válaszoltam, csak kitöröltem a levelet, mert soha egy tartalmas sor nem volt benne. Igazából ez egy figyelem fenntartó eszköz volt a kezében, mert látta a kapott leveleim mennyiségét és a napi kis szösszeneitvel nem hagyta, hogy kiessen a pixisből.

Egy munka miatt kellett Pestre utaznia és meg is oldotta gyorsan, hogy összefuthassunk. Részem volt egy munkamániás elbeszélésében (kábeltévés). Maximum a 20%-át fogtam fel annak, ami elhagyt a száját, de ez is több a semminél. Régen 12-16 órákat dolgozott ma már kevesebbet. A telefon végig csörgött, napi 100 email a limit. Mély nyomok hiányában nem is ragozom őt, mert egy rendkívül becsületes, jókedélyű, mosolygós pasival találkoztam, aki tisztaságával, naivságával olyan kis elvarázsolt léleknek tűnt. A klasszikus munkaadók álma inkább, vagy egy vidéki lány etalonja. Ezzel nem diszkriminálok, mert én is vidéki lány vagyok, csak nehéz szavakat találni arra, hogy miért nem nyert nálam tendert. Na ő természetes volt minden porcikájában. Minden jól van úgy ahogy van, mindenhez tud alkalmazkodni és mindent képes elfogadni a maga tökéletlenségével is.

Srácok, szerintem nem veletek van a baj. Lassan itt az idő, hogy ezt kimondjuk. Sok sok kreténkével találkoztam az utóbbi időben, de amikor értelmes, intelligens valódi emberi lénnyel sodor össze az élet, abból sem látom, hogy kibimbózhatna valami. A kishörcsög, aki vasárnap este kísért el ugatkával való sétámra, gyémántszemű, középmagas, sötét hajú, vidám, halkszavú, megfontolt jelenség. Egy óra volt, amíg jártattuk a szánkat  (túlnyomó részben én). Nem emlékszem ám sok mindenre. Jóhangulatú, mosolygós, mesterkélt nevetős séta volt és üres. Már este jött az sms, másnap a telefon. Mindennap felhív és ahogy telnek a napok, rájövök, hogy nem tudok neki mit mondani és ha már látom a kijelzőn a nevét, készen vagyok. Biztos, hogy nem ő tehet róla. Az írása sem tolakodó, alapvetően tapintatos és finom. Pl: Elrabolhatlak ma pár órára? Vagy ha túlzsúfolt a napom, még az is felajánlja, hogy legalább az esti pisihez csatlakozhasson, hogy lásson 10 percre. Ez tipikusan lehetne az a kapcsolat, ami némi időbefektetéssel, szépen, kiegyensúlyozottan működhetne. Úgy, ahogy az ellobanó szerelem után működik egy házasság. DE én nem akarok kihagyni fázisokat, nem akarom azt a fincsi bizsergést kigyomlálni a kapcsolatból. Tudom, hogy szeretnék még vele találkozni, tudom, hogy nem semmisíthetek meg mindenkit, aki nem perzsel fel. Viszont van valami amit még tudok! Akivel nem nevetek az első találkozón őszintén és szívből, annak nem tudom önmagam adni, csak a hosszú oldódási folyamat után. A feloldódásomhoz pedig nem hagyok soha időt, tehát vagy kiváltja belőlem valaki a természetességével ezt, vagy elsorvadt az ügy.

Van egy barátom, a Hajózni jóóóóóó post alanya, akivel ma már akkorákat nevetek, szívből, mélyen, őszintén, amilyet tényleg kevés emberrel. Kezdem úgy érezni, hogy a barátom lett és néha kacsintok úgy rá a gondolataimban, mintha lehetne több. Pedig nem, mert ezt nyáron már lezongoráztuk. Viszont óriási érték nekem, ha valakivel úgy mindenbe belefeledkezve kacaghatok! Ezek az önfeledt pillanatok tudják elhitetni velem, hogy akivel nevetek, az ad nekem valamit! Értékes pillanatokat kapok, boldog perceket! Akivel nem tudok nevetni sajnos az nem tud egy következő szintre lépni nálam :(

Ebéd után mindig kávézni megyek, aki sokat olvas, lassan már nyomon tudja követni az életritmusom :)

Van egy kedvenc kávézóm, ahol nagyon gyakran megfordulok, mert családias, mindenki ismer mindenkit és van koffeinmentes kávé. Az utóbbi időben kezdtem úgy érezni függővé váltam. Közel 10 perc késéssel megérkezett a delikvens. Mivel a netes fotója nem mutatta az arcát szinte kellemes meglepetés volt a találkozó. Nem tetszett, ahogy a pultos csajszival beszélt, de alapvetően nagy gond első összenézésre nem volt. Azon vettem észre magam, hogy csak beszél, mesél, előad és be nem áll a szája. Onnantól kezdve, hogy a munkája a termálfürdőfejlesztés és az ingatlanberuházás egészen addig, hogy az elmúlt időszakban anyagi nehézségek miatt még stresszes is lett.és gyógyszert szedett . Építkezés, üzemeltetés, részvények, kiborulás, lakáskiadás, új lakás keresés jajjj nem is sorolom, hogy mit sikerült 10 percbe belesűríteni.e. Meg kell veszni, hogy tudnak emberek ennyit beszélni. Szóljon mellette pozitívumként, hogy termál addict vagyok és az, hogy ismeri az ország összes fürdőjét az nekem olyan, mint Gombóc Artúrnak lenne a tudat, hogy ismeri az összes csokoládéfajtát. Képes volt megosztani velem, hogy minden hétvégén beül az autóba és csak útközben derül ki hová vezet az útja. Papucs és törölköző mindig van a kocsiban. Előfordult már, hogy öltönyben kezdett el vadászni, mert azt hozta a program. Volt egy fegyvergyűjteménye, aminek egy részétől meg kellett szabadulni anyagi okok miatt. Jeleztem neki, hogy maximum 20 percem van, ezért feltételezem igyekezett összefoglalni mindent, ami a döntésemben szerepet játszhat. Pontosan tartotta az időt és szólt, hogy mennem kell a késés elkerülése érdékében.

Délután váltottunk még pár levelet, amiben megírta, hogy nem látta a tomboló tüzet a szememben. Én felajánlottam, hogy találkozzunk nyugodt körülmények között is, mert a nyüzsgése, az életszeretete, a pezsgés, melyben él talán többet rejthet nekem is, mint ez a villáminterjú. Szervezés folyamatban, találkozó vagy még idén, vagy már csak jövőre.

Konditeremben voltam és épp haza csörtettem, amikor eszembe jutott, hogy be kell ugranom csemegéért a boltba (elfelejtettem előtte megvenni), mert ha hazamegyek, ebem beledugja a fejét a szatyorba és nem talál semmit, baj van. Nagy baj van. Szereztem csirkemellcsontot és kifelé baktatva bámultam a semmibe magam elé. Már a parkolóban jártam, amikor utánam rohant egy srác, hogy szeretne pár szót váltani velem. Ilyen gyönyörű szempár nincs még egy világon - szerinte. Nem kér tőlem mást, csak adjam meg a számom, találkozzak vele és engedjem meg, hogy egy teljes órán keresztül csak bámulja a szemeim. Viszonylag tapintatos volt, humoros is valamennyire és mivel tolakodni nem akart rákérdezett, van-e valakim.

Mivel nincs, kapott egy számot én pedig még aznap este egy sms-t, ami arról tájékoztatott, én vagyok az igazi! Másnap hívott kétszer, de nem értem rá. Nem adta fel, harmadnap újra hívott és kisírt egy találkát. Már félálomban voltam így 10 percre tudtunk összefutni.

Kiábrándító volt, meg akarta fogni a karom. Mozdulatlanul tartani, hogyElső alkalommal egy idegentől nem viselek el ilyesmit. Tudomására is hoztam és meg is sértődött, amiért idegennek neveztem.

-Mit kéne tennem, hogy hozzád érhessek? Vigyelek el a Bahamákra??

-Nem, nem szükséges, mert bármit tennél mi nem lehetnénk egy pár.

Amikor mondtam neki, hogy az üres bókokat nem sokba nézem és komolytalannak is tartom, szinte letámadott, amiért hitetlen vagyok. A jelleme alapján egy nagyvilági srácot játszó, fiatal (32 éves), sokat megélt partyface.

A találkozásunkról Frida Kahlo jutott eszembe, aki egy fájdalmas párkapcsolatban élt férjével. Társa többször volt hűtlen hozzá és ezekből a fájdalmas érzésekből merített ihletet művészetéhez. Akivel összefutottam, arról beszélgettünk mit várok el a társamtól és milyen jövőt képzelek el magamnak. Elsők között említettem a bizalmat, hűséget, őszinteséget, amin jót nevetett, mert szerinte így sokáig fog tartani a párválasztósdi, ha hűséget várok egy férfitól. Az a valaki, aki még nem élte át a mélységesen szívszaggató élményt, amit Frida tökéletesen visszaad a festménnyel, az az ember tényleg csak mosolyogni tud ilyen elvárásokon. A kép az egyik legszebb mű számomra, ahogy a vérfoltok között, mint kijátszott érzések között fekszik  a nő, a feleség, a társ. Amíg a másik oldalon áll bárki, amíg nem az ő érzéseivel játszanak, addig nagy baj nem lehet. Egy csodálatos kislánya van, akiről képeket mutatott. Feleségétől elvált. Az életet jó szemszögből vizsgálja, nyugodt, egzisztenciálisan rendezett háttere van. Nagy baj nincs, maximum a fejében kell némi polcrendezést tartani.

Az esetek legnagyobb részében váltok néhány szót telefonon azzal, akivel találkozni fogok. Nagyon ritkán előfordul, hogy nem sikerül. Ezért volt meglepetés, amikor bemutatkozott a páciensem. Nagyon magas, kedves, bájos, lányos hangon csicsergett. Kértem, hogy meséljen pár szót magáról. Egy nagy amerikai multinál értékesítő, informatikai területen. Két éve keresi a másik felét, akinek megtalálásáról fix elmélete van. Minden ember halad az élet által kijelölt úton és adott pontokon összetalálkozik egyénekkel, akik szintén a saját pályájukon haladnak végig. Ezek a találkozások vezetnek kapcsolatokhoz. A kereszteződést siettetni sem lehet és kikerülni sem. Amikor tudta, hogy mivel foglalkozom és érezte, hogy én nem leszek egy állomás az életében megkért, hogy függetlenül mindentől mondjam el mit gondolok róla. Néhány mondatban összegeztem az első benyomásaim, ami azért általában veszélyes, mert egy idegen embert nem elemezgetünk csak úgy. Gyanúsan kiegyensúlyozottnak tűnt, picit önmagára erőltetett békével. Elmesélte, hogy az érzései adják a döntései fő ütőerét. Bármivel kapcsolatban döntéshelyzetbe kerül, megkérdezi az eszét és az érzéseit. Reggelente fél órát tölt a belső hangokkal. Feltesz egy kérdést és arra a szívéből várja a választ, figyeli milyen érzések kerítik őt hatalmukba.

Alapvetően egy rendkívül intelligens ember, aki a materiális világot igyekszik kiegyensúlyozni spirituálisan. Keresi azt az embert, akit taníthat, akit tudásával támogathat, békét nyújthat neki és közösen haladhatnak tovább az úton. Nekem nagyon szende, szinte lagymatag életet adott volna egy ilyen

Este üzenetet váltottunk, melyben megkérdezte mikor érnék rá. Viszonylag viccesen megírtam, hogy reggel fél 9kor :) Úgy tűnt ez csak számomra vicces, mert azonnal elfogadta, sőt mondhatni még örült is neki. Reggel beállítottam az órát, mert ugyan mindig felkelek, de miután most már fel kellett kelnem, jobb a biztonság. Megmostam az arcom, megittam a kávém, magamhoz tértem és indultam "randizni". Ott volt. Hozott nekem túró rudit, séta közben megreggeliztem és csacsogtunk egy órát. Válófélben van, árulja a lakást és sokat dolgozik. Nagyon jószándékú, tartalmas embert ismertem meg benne, aki sokat megtesz a harmóniáért és tudja, hogy csak a közös erő teremtheti meg a boldogságot. Külsőre nagyon messze volt mindentől, ami számomra megnyerő. Talán hosszútávon túl kedélyes is lett volna ő nekem, mégha ez így leírva értelmetlen megfogalmazásnak is tűnhet. Szakmailag is tudtunk témázni, mert olyan szakon végzett, ami az én szakmám, ezért otthonosan mozgott ezen a területen. Valódi koránál 5-7 évvel tűnt idősebbnek, de a szemei optimizmust, melegséget sugároztak és bíztak a jövőben. Drukkolok neki, hogy ő is megtalálja a párját hamarosan.

Az eddigi történetek között ez volt az első, ahol alanyom fel sem ismertem. A fotón, amit láttam egy vékony, jól öltözött, igényes, ápolt srác volt. Ehhez képest megjelent valaki, akin egy fehér gyapjúgarbóra felvett piros retro melegítőfelső, fehér bőrcipő, farmer és egyéb egyedi kiegészítők voltak. A haja nagyon komolyan megnőtt és a teljes hosszal felfelé volt zselézve. Ingatlan értékbecsléssel foglalkozik, vidéken él és a munkája a hobbija. Először járt a Hármashatár-hegyen, azt sem tudta, hogy az régen légvédelmi terület volt és igazából mondott még pár butaságot is. Egyszerű lélekként, nem hittem abban, hogy sok sok közös pontja van az életünknek, de ha már találkoztunk töltsük kellemesen a sétát.

Nem sokáig lepleztem csalódottságom, ami a fotóra és a jelenre vonatkozott. Erre mi volt a válasz, igen sok évvel ezelőtti a kép ott kint, de mit számít 20-25 kiló, ide vagy oda. Belül nem változtam az a lényeg. No erre nagyon diplomatikusan szinte nevetve kifejtettem, hogy nálam azért nem számít semmit, mert amúgy is a hegyen sétáltam volna és nem tartott fel, de más időt energiát nem kímélve készül a vele való randira, igen csak becsap

Láttam én már sok mindent, hallottam is nagy dolgokat, de ilyen velem elő még nem fordult. Nagyon szeretem a sushit, ezért pillanatok alatt kitaláltuk, hogy ebédeljünk együtt. Oktogon Sushi Planet. Nyami, nyami. Az étlapról való választást sürgettem, mert egy óránál nem szántam az ügyre többet, dolgom is volt. Megérkeztem a találkozó előtt 5 perccel és vártam, ahogy illik még pluszban ötöt, aztán hátat fordítottam a helynek és elmentem a Subway-be kaját venni.

Szóval késett, úgy hogy nem jelezte. Hívott, visszamentem (subway-s szendvics retikülbe gyömöszölve) és próbáltam idegességem leplezni. Küszködött az étlappal hogy mit egyen. Ez sem szokott nekem bejönni, az idő csak telt, kezdtem feszült lenni. Aztán bejelentette, hogy utána nézett az életemnek és tudja mivel foglalkozom. Hát bumm, nincs rajta mit titkolni, sőt határozottan büszke vagyok rá! Ettünk, közben frusztrált, hogy hülyeségeket kérdez én meg alig akarok róla beszélni. Egy informatikai cégben résztulajdonos, sokat utazik annak ellenére, hogy Magyarországból igen csak le van maradva. Rögtön megállapította, hogy idelista vagyok, mert nem szeretem az országot és álomvilágban élek, ha azt gondolom máshol jobb lesz.

A történet vége volt igazán kényes, mikor megérkezett a számla. Kérdeztem, hogy mennyi a részem, hogy odaadjam. Megmondta. Nem voltam biztos abban mennyi készpénz van nálam ezért felajánlottam, hogy akkor én fizetek kártyával, és maximum ő adja ide a részét. No mint kiderült nem tudták felváltani nagy címletű pénzét, amit egy cukor mosollyal próbált kezelni. No nem baj, majd legközelebb én fizetek. Tekinttel arra a tényre, hogy én nem akartam második alkalmat jeleztem, hogy bármelyik jóbarátom szívesen viszem el kajálni, de egy idegen pasit elvből sem. Emiatt a végén bankba kellett mennünk, hogy a pénzt ideadhassa. A szituáció szánalmasan kényelmetlen volt. Ha elhív ebédelni, beszéljük meg előre a feltételeket és kerüljük el azt, amit el lehet.

Én voltam neki az első. Igyekeztem kedves lenni, hogy jó szájízzel fusson neki a többi RV-s randinak. Egy szállodaipari hálózat vezetője volt és ezt azért írom le, mert ehhez képest meglepően érthetetlenül beszélt. Az artikuláció, mint olyan nem létezett. Figyelnem kellett, sőt néha már koncentrálnom. Határozott erőssége volt a végtelen pontosság. Amikor ígérte, hogy hív, percre pontosan hívott, ha nem tudott jönni a találkozóra időben üzent. Az idő nagybetűs fogalom nálam és rendkívül kényes vagyok arra, hogyan kezelik ezt a humanoidok.

A szálloda iparnak köszönhetően beszélgettünk gasztronómiáról, kajálásról. Nem volt semmi bizsergés séta közben, inkább én vittem a kommunikációs fonalat ,ami az első találkozón nem annyira van nekem rendben. Akivel nem nevetek valamin, az megint temetett project. A túl komoly beszélgetésekbe elsőre belefulladok.

Ezt is csak azért írom ki, mert semmi nem maradt meg róla csak a pontossága, de kell ő is a sorba. Ja, nem keresett utána magától :)

Most kicsit csöndben voltam, de visszahúzom a kesztyűt.

Szóval spontán találka volt, egy órával a találkozó előtt ajánlottam fel az én időmet és a kutyámét. Gödről jött és nem zavarta, hogy utaznia kell egy kis séta miatt.

Meglepetésszerű volt az értelem elsőre. Jó benyomást keltett, magas, fekete hajú, sötét barna bőrű, nagy barna szemű, vastag szájú srác volt. Figyelemfelkeltő, de mégis van egy hajszálnyi negativitás a kisugárzásában. Nagyon közlékeny és tartalmas 40 perc volt. Régen a tőzsdén dolgozott sokáig, bizonyos cégben tulajdonrésze volt, az életét adta a munkája. Aztán a dolgok rosszabbra fordultak, alkalmazott lett és most személyi aszisztenciát lát el. Közben kiderült, hogy pszichológus is segíti őt az életben, hasonló könyveket olvasunk és az érdeklődésünk is több ponton összeért. Mély, hosszú és tartós kapcsolatai nem voltak. Nem kell nekem elsőre eldönteni a jövőm, talán a lelkivilága nem túl stabil, talán a jövőképe nincs most a helyén, de alapvetően egy tartalmas, összetett emberrel találkoztam, akivel úgy érzem fogok még.

Rémisztő volt. A világon mindenen röhögött. Már kezdtem azon gondolkodni, h mi a bánatot lehet mindenen röhögni. Képes volt a kutyám nevétől kezdve, minden kimondott gondolatomig vihogni. Úgy nevetett, hogy fájt. A hangja egy filmszínészére emlékeztetett és végig az cikkázott a fejemben, hogy vajon ki lehet az. Bankár, egy éve társtalan lélek, minipárkapcsolatokkal. Amikor az ember hisz, remél és csalódik. Kompromisszumot nem köt, csak egyszerűen kiábrándul. Én is így köszöntem el tőle, hogy ne alkudj és majd jön az igazi. Én sem teszem, de talán már nem is keresem valójában. Sok villámrandin van túl. Azt már mondani se mertem, hogy nem vezethetsz, nekem ez a hobbim :)

Reggelizek (olajbogyó, mozzarella és tönkölybúzakenyér), közben pedig frissítem az életem is. Az élet már másodjára sodorta az utamba Szamaras Attilát. Szamaras, mert mindig fotó alapján maradnak meg a fejemben az emberek, és ő a főoldalán egy szamarat simogat.

Háromszor próbáltunk meg találkozni, eredménytelenül. Teameghívás, moziprogram és talán kávé volt, amiből nem vettük ki a részünk. 2:1re vezetett meghívás ügyben. Mivel a fixált programokat lemondtam, elnevezett szellemnek.

Vasárnap moziba voltam, után zörgött. Beszélgettünk és mondta, hogy este ismét utazik. Szófia, aztán a héten még Párizs. Regionális pozícióban dolgozik, ezért elég sokat van távol, de ha ráérek esetleg ugorjak fel most. Valójában útba esett a lakása és ugyan nem készültem semmi hasonlóra, bátran rávágtam, hogy ok, hamarosan érkezem. Beestem. Mozi után, lazán, szabadon, minden mindegy alapon. Ahogy már tőlem megszokhattátok. Kedves, otthonos, igényes, stílusos kislakás.

Ami info tényszerűen. Jobban néz ki, mint a fotókon. Szeret motorozni, kétszer elvált és közel áll hozzá a vidéki hangulat. De miért vált el kétszer? Erre fényt kell derítenem :)

Azóta is ír, megérkezett ma reggel Szófiába, ahonnan üdvözletét küldi, érdeklődik, gondol a kutyámra (pirospötty) és figyel arra, amit megosztok vele.

Nos, utazás közben kapom a napi verseket, ami bizonyíték arra, miért írta le magát szó szerint ő is:

1. Szófiából:

Azt hittem tanultam az előző esetből és bár megfogadtam azonnal megírom a találkozókot, most is eltelt két hét.

Szóval elindultunk a városligeti körre. Nem unjátok még ugye? Hamarosan vége a zöld délutánoknak, mert jön a hideg, akkor már kreatívabb leszek ezügyben is :)

Rögtön ott volt egy vibrálás, de feszültséggel teli. Aztán csönd. Én ugye nem bírom a csöndet és ezt ki is fejtettem, hogy egy idegen mellett frusztrál a hallgatás. Egy társ mellett napokig el tudok üldögélni, mert az egy békés megnyugvás. Egy E.T-vel viszont zavaró. Ezért kérdezgetni kezdtem és hamarosan jeleztem is, hogy nem szívesen dolgozom már munkaidő után, úgyhogy legyen kedves megkímélni ettől a sok kérdéstől és beszéljen magáról.

Így jött be a képbe a buddhizmus, mint téma. Ennek rajongója, elkötelezett követője. A mikéntjére rákérdezve azt a választ kaptam, hogy ő nem tudta elfogadni azt, hogy Jézus meghalt értünk a kereszten, ez a kereszténységi eszme távol áll tőle, ezért keresett mást, amiben megtalálja életcélját. Nem titkoltam, hogy számomra minden útkeresés a belső bizonytalansággal függ össze és ő számomra egyértelműen azt tükrözi, hogy nincs harmóniában önmagával és ez lesüt róla. Hogy honnan veszem a bátorságot, hogy ítélkezzek embereken percek után? Nemtudom és nem is akarom. Biztos túl nagy az egom :)

Ellenkezett az üggyel sokáig én meg ráhagytam. Hamar kiderítettük, hogy belátható időn belül kinyírnánk egymást, mert az ő befelé forduló nyugalma és az én zizegésem, pezsgésem, mint a tűz és a víz. Már 15 perc után fáradt volt mellettem. Egyértelmű volt és kerek perec meg is mondtam, hogy én az ilyen jellemekkel jóbarátságban tudok lenni, mert néha erőt ad a lelki stabilitásuk, a kiegyensúlyozottságuk, de amúgy a hétköznapokban felőröl a semmittevésük.

Elváltunk és este felhívott, hogy milyen igazam van és tényleg rendezetlen a lelke és tényleg keres valamit, de soha nem hitte volna, hogy látszik rajta, hogy nem teljes meggyőződéssel éli át a tanokat és kötelezi el magát.

Ma volt, okultam előzőből, frissen írom. Azonnal kellett reagálnom a tetemre hívásra és mivel Ligetbe vettem az irányt, jeleztem, hogy jégpálya előtt fix időpontban. Jött ott volt, nem problémázott, rugalmas volt, két órával előtte is elég volt szólnom, hogy odaérek és indulhat.

A jégpálya bejáratánál álltam és ő már hamarabb észrevett, volt ideje tanulságokat levonni rólam. Odajött, bemutatkozott, köszönt. Levettem a szemüveget (itt volt egy pofavágás részemről, ami a történet végén kapja meg a maga szerepét - mint Penelopé Cruz arca a Megtört ölelésekben az ágy szélén) és illedelmesen kezet fogtunk, megpusziltam.

Első kérdés: Te mindig ilyen kemény vagy? - Alapvetően igen. Adtam tudtára.

Elindultunk a liget sűrűjébe, de lépésről lépésre elkezdett a közöttünk lévő tartalomcsere befeszülni. Megérkeztek a retteget háromszavas emelt hangsúlyos kérdések is. Amikor már semmire nem felel, amikor már nem beszél, amikor csak kikérdez, kihallgat, kifoszt saját magamból, nyersen, keményen, agresszíven elemez. Minden mondatom, szavam, már már a betűim is kutyának odavetett koloncok voltak, amire lecsapott és rágta. Félelmetes negatív szikra lobbant fel bennem. Kérdezte, hogy mire gondolok (ezt amúgy 5 percenként feltette). Nem titkoltam, hogy arra, miért ennyire görcsös, miért ilyen frusztrált, miért nem tud önmaga lenni, miért élethalál harc számára ez a találkozó. Szerinte én uralkodó típus vagyok és higyjem el, ő az akiért meg kell küzdeni és ő nem adja magát könnyen, harcolnom kell. A mókás az, hogy az én varázs lazaságom most is velem volt, mert nem akartam tőle semmit, ezért a legkevésbé sem akartam idomulni és megfelelni neki. Valószínűleg ezt érezhette, hogy nem hat meg és ezért erőltetett egy ilyen magatartást, amit szavakkal még erőteljesebbé próbált mágiázni, hogy én nem tudom őt megfogni.

Pontosan tudja, hogy miért viselkedem ilyen keményen. Anyukája pszcihológus és a keménység a védekezés jele. Az, mindenképp. Feltétlenül. Védekeztem, hogy a közelembe ne jöjjön lelkileg. Ennek ellenére pedig továbbra is intelligensen, kedvesen, nőiesen válaszoltam idióta kérdéseire. Nem adtam fel. Nem bánom, mert 40 perc után megtört és vallott. Elbaszta! Azon a ponton, amikor az első arcból negatív konklúziót vont le, azt a konklúziót, amivel sétálni indult: hogy én csalódott vagyok. Az arcomon hunyorgás volt és még ki tudja mi, de semlegesen indultam el és nem azzal a negativitással, amit ő belém beszélt és belém látott. Biztosan önmaga önbizalomhiányát sugározta ki rám, vagy nem tartotta magát egyenrangúnak. Nemtudom.

Amit tudok az az, hogy belátta, ha nem osztja meg velem az első kérdését a keménységre vonatkozóan és nem ítél meg egy mimika alapján egy embert, pár másodperc után, akkor tudtunk volna beszélgetni. Belátta, hogy a tükörrel amit tartott a keménységemnek semmire nem ment. Persze, hogy nem, ezeken a meccseken túl vagyok már.

Sajnálta, hogy két ember adott valamit magából, ami nem ő volt, hanem a körülmények kreálta szituáció általi szerepjátékosok. Tanulság: ne ítélkezz rögtön. Én megint fejlesztettem fantasztikus türelmem, ha mást nem ezt meg tudom köszönni.

Sportolt: úszott, atletizált és boxolt. Ez kitartásra nevelte. Akkor javaslom, tartson ki pár percig legközelebb és ne gyilkolja le magát valaki előtt 2 másodperc után.

Horoszkóp: skorpió-skorpió, sok sikert az élethez

Alig tudok hozzá kezdeni. Eltelt napok és vártam, hogy összeálljon a kép. Már bánom, mert annyira intenzív volt az a találkozó, hogy azonnal meg kellett volna írnom.

Mivel hétvégén termálozni készültem egy új bikini projectet kellett megvalósítanom, ezért elvittem magammal bikinit venni. Természetesen próbafülkementes megoldással.

Beszélgettünk végig, mégha egy idő után elkezdett is fárasztani szellemi síkon a körmönfont mondatszerkesztés. Nem akartam azonnal ítélkezni és épp ezért úgy gondoltam, biztos a jóbenyomás keltő választékos kommunikációjából hallok felvonásokat. Határozottan értelmes dolgokról volt szó, épp készültem enni, ezért javasoltam, hogy valami gyorsat a bioétteremben megejthetünk még. Közben megtudtam mennyire fontos számára a vidéki élet, a belvárosban csak dolgozni érdemes.

Nagyon bánom, hogy azonnal nem ültem gép elé, mert most csak elmosódott foszlányok vannak előttem, a vörös hajáról, a szemüvegéről, a kezében tartott bukósisakról, és a szakállszerű szőrszálakról az állán. A töprengő és világmegváltó okosságokról. A saját értékrendje, amit megpróbál tökéletesen egyedire szabni. Moziba nem jár, mert ott nincs szükség a gondolataira és ő olyan tevékenységet nem csinál, amihez ő önmagával nem tehet hozzá valamit. Tévét nem néz, mert szintén egyirányú, nincs is neki.

Na erre mondom én azt, hogy a saját elvei tömlöcében rab. Mi már ez a butaság, hogy a tv nem igényli az embert? Nekem sincs már hetek óta és nem is hiányzik, de amikor néztem igenis találtam olyan csatornát és filmet, értéket, információt, ami hozzá tett a tudásomhoz, a gondolkodásomhoz, az érzéseimhez és több lettem tőle, mégha nem is szólhattam közvetlenül bele.

Jajjj, de szeretem, amikor rám köszön a múltam egy vidám szelete.
Tegnap köszönt, vagyis üzent. Sok szálat tépett szét a vihar az életemben, amikor a telefonom elveszítettem. Talán ezzel a találkozóval picit most kárpótolni próbált.

A Balaton Sound utolsó napján matekozta ki, hogy odajön hozzám. A haverjával és a barátnőjével érkezett, tehát tényleg volt min matekozni, az ürügyön, hogy beszélhessen velem és a számommal együtt távozhasson. Megoldotta.
Nem mélyült el a kapcsolat utána, mert ugye barátnő van, meg hát ugye nem volt ez politikailag korrekt felállás. A humora és a mosolya maximálisan megnyerő, ezért a jó kapcsolat megmaradt néhány telefon erejéig.

Erre most a múlt negyedéves ködéből előlép La manche lovagja és találkozóra hív. Este már nem tudtam erőt venni magamon, hogy láthassam, de ígértem egy másnapot.

Tudjátok van az az ember, akivel ha csak 10 percre is találkoztál valaha az életben, magadénak érzed őt. Cinkosodnak szinte. Nem a barátod, nem a haverod, valaki, akit ha meglátsz három hónap után, melegen átöleled ő viszont ölel és jólesik és úgy esik jól, hogy mindez természetes. Olyan huncut, összekacsintós találkozó.

Remekül éreztem magam, köszönöm ezt neki és remélem, hogy életkéjének hiányosságait sikerül pótolni és lehetek az, aki a jövőben is sok sok bölcsességgel elláthatja.

Na de megint mi a konklúzió?? Az élet dobta!

Az én kutyámnak lenni Isten ajándéka! Eszik, alszik, élvezi az életet és mindennap úton van, mint a ridikül.