Ma volt, okultam előzőből, frissen írom. Azonnal kellett reagálnom a tetemre hívásra és mivel Ligetbe vettem az irányt, jeleztem, hogy jégpálya előtt fix időpontban. Jött ott volt, nem problémázott, rugalmas volt, két órával előtte is elég volt szólnom, hogy odaérek és indulhat.
A jégpálya bejáratánál álltam és ő már hamarabb észrevett, volt ideje tanulságokat levonni rólam. Odajött, bemutatkozott, köszönt. Levettem a szemüveget (itt volt egy pofavágás részemről, ami a történet végén kapja meg a maga szerepét - mint Penelopé Cruz arca a Megtört ölelésekben az ágy szélén) és illedelmesen kezet fogtunk, megpusziltam.
Első kérdés: Te mindig ilyen kemény vagy? - Alapvetően igen. Adtam tudtára.
Elindultunk a liget sűrűjébe, de lépésről lépésre elkezdett a közöttünk lévő tartalomcsere befeszülni. Megérkeztek a retteget háromszavas emelt hangsúlyos kérdések is. Amikor már semmire nem felel, amikor már nem beszél, amikor csak kikérdez, kihallgat, kifoszt saját magamból, nyersen, keményen, agresszíven elemez. Minden mondatom, szavam, már már a betűim is kutyának odavetett koloncok voltak, amire lecsapott és rágta. Félelmetes negatív szikra lobbant fel bennem. Kérdezte, hogy mire gondolok (ezt amúgy 5 percenként feltette). Nem titkoltam, hogy arra, miért ennyire görcsös, miért ilyen frusztrált, miért nem tud önmaga lenni, miért élethalál harc számára ez a találkozó. Szerinte én uralkodó típus vagyok és higyjem el, ő az akiért meg kell küzdeni és ő nem adja magát könnyen, harcolnom kell. A mókás az, hogy az én varázs lazaságom most is velem volt, mert nem akartam tőle semmit, ezért a legkevésbé sem akartam idomulni és megfelelni neki. Valószínűleg ezt érezhette, hogy nem hat meg és ezért erőltetett egy ilyen magatartást, amit szavakkal még erőteljesebbé próbált mágiázni, hogy én nem tudom őt megfogni.
Pontosan tudja, hogy miért viselkedem ilyen keményen. Anyukája pszcihológus és a keménység a védekezés jele. Az, mindenképp. Feltétlenül. Védekeztem, hogy a közelembe ne jöjjön lelkileg. Ennek ellenére pedig továbbra is intelligensen, kedvesen, nőiesen válaszoltam idióta kérdéseire. Nem adtam fel. Nem bánom, mert 40 perc után megtört és vallott. Elbaszta! Azon a ponton, amikor az első arcból negatív konklúziót vont le, azt a konklúziót, amivel sétálni indult: hogy én csalódott vagyok. Az arcomon hunyorgás volt és még ki tudja mi, de semlegesen indultam el és nem azzal a negativitással, amit ő belém beszélt és belém látott. Biztosan önmaga önbizalomhiányát sugározta ki rám, vagy nem tartotta magát egyenrangúnak. Nemtudom.
Amit tudok az az, hogy belátta, ha nem osztja meg velem az első kérdését a keménységre vonatkozóan és nem ítél meg egy mimika alapján egy embert, pár másodperc után, akkor tudtunk volna beszélgetni. Belátta, hogy a tükörrel amit tartott a keménységemnek semmire nem ment. Persze, hogy nem, ezeken a meccseken túl vagyok már.
Sajnálta, hogy két ember adott valamit magából, ami nem ő volt, hanem a körülmények kreálta szituáció általi szerepjátékosok. Tanulság: ne ítélkezz rögtön. Én megint fejlesztettem fantasztikus türelmem, ha mást nem ezt meg tudom köszönni.
Sportolt: úszott, atletizált és boxolt. Ez kitartásra nevelte. Akkor javaslom, tartson ki pár percig legközelebb és ne gyilkolja le magát valaki előtt 2 másodperc után.
Horoszkóp: skorpió-skorpió, sok sikert az élethez
Utolsó kommentek