Azt hiszem a keresőszavak listáját a Városliget nyeri a postok között.
Miért? Rendszeresem olvasóimnak ugye erre nem kell választ adnom?
Ezt a skiccet nem akartam megírni, mert túl sokáig kellett gondolkoznom azon, hogy mit írjak. Miért, miért, miért? Azért, mert fél óra alatt a világon semmire nem jöttem rá, még felszínes értékelőközpontom sem adott olyan infot, amit megoszthattam volna veletek.
Mélyen ülő, ősemberes sötétbarna szemek, ami nekem leginkább a nyers, vad erőt ötvözte valamiféle titokzatos kedvességgel, őszinteséggel, megbízhatósággal.
Sétált velem, kutyám szerette, semmi extrém téma, hihettem volna szinte üresnek is ezt a félórát, de valahogy mégsem volt az. Emlékeim nem maradtak ugyan, de kárba veszett időnek sem tűnt.
Másnap megírtam neki, hogy életünk egyenesei a jövőt illetően párhuzamosan futnak tovább, de ha vagyunk annyira intelligensek, amennyi egy barátkozáshoz szükséges, nyitott vagyok.
Másnap este, felvett msn-re és beszélgetni kezdtünk, sőt egy újabb sétához is szívesen csatlakozott volna. Határozottan jó kedélyű, nyílt, közvetlen embernek kezdtem megismerni. Épp túlórázott, mert informatikai tanácsadóként egy projektbe segített be. Pizzát rendelt, csacsogott, kérdezett, érdeklődő volt és nem tolakodó. Rögtön meg is írtam neki, h komolyan gondoltam a párként NEM jelzőt, ezért nálam ez nem stratégia, hogy barátkozzunk és majd felfedezem benned az értéket.
Ezt is helyén kezelte, ezért nem látom okát, hogy ennek kapcsán ne tartsam a külső körben őt, akiből még lehet egy valaki, egy egyéniség, egy jellem, egy jó ismerős.
Magáról írta:
Imádok sétálni (csak úgy céltalanul fel-alá a városban, mikor azt sem tudom merre megyek és csak visz a lábam) és közben beszélgetni. Legfőképpen beszélgetni, bárkivel, bármikor, bármiről...
Talán ezért fogunk még találkozni...
(A képet szerzői jog védi: Aron Nagy Lajos-Őszi séta)
Utolsó kommentek