Érdekes dolog történt velem: randiztam egy tükörrel. Az első szavak megtalálása után, meglett a meder, amiben a "tárgyalásnak" folynia kellett. Hamar kiderült, hogy van egy 14 éves lánya és 3 éve vált el feleségétől. Mai napig együtt dolgoznak, ezért átlagon felül nehéz túltennie magát eddigi életén. Gyakran hitegeti magát, egy elhangzó kedves szó, egy kérés, egy szívesség, a közös munka során való bíztató együttműködés, mind mind arra sarkallja őt, hogy van ebben még tartalék. Nem szegi kedvét, hogy exfeleségének társa van, nem szűnik meg a remény akkor sem, ha beteg exfeleség a kórházban kiszolgáltatja magát és mással távozik otthonába.

Örökkön örökké fellobbanó szikra, minden talmi csillogás megragadása. Három éve küzd és próbál túllépni rajta, hasztalan.

Hétvégén rendezte be a konyháját és töltötte fel a szekrényeket, vizionálva, hogy egyedül kell folytatni a dolgokat és nem árt ha főzni kezd, amihez mindennek kéznél kell lennie.

Elmesélte, hogy rendkívül kevés emberrel hajlandó kapcsolatot tartani, mert az emberek bosszantják, kevés barátja van, de ez nem jelenti azt, hogy jól is érzi magát egyedül. Ezt bizonyítja az is, hogy három hosszú év alatt senkit nem talált "méltónak" arra, hogy egy teljes hétvégét vele töltsön. A méltó nem pejoratív értelmeben van, inkább csak úgy, hogy senkiben sem látott fantáziát, ami előrevetítette volna benne, hogy megéri valakivel napokig közös társaságban lenni.

Csak hallgattam és néha hangosan felkacagtam, mert ugyanazt az életet élte mint én, más nagyságrendben. Hirtelen belém nyilallt a felismerés, hogy vagy azonnal teszek valamit és visszaszerzem ami az enyém volt, vagy elengedem, de villámgyorsan mert úgy járok mint a sétapajti, három évig kesergek majd a múltamon.

Azt hiszem a történet még ott is lefedte az enyémet, hogy igazából még tenni is szeretett volna önmagáért, de csak bebújt a tett leple alá, ami szintén önhitegetés volt. Randizgatott és mindenkiben megtalálta a rosszat, hogy miért is nem jó neki a lény.

Ettől talán én komolyabban vettem a párkereső projektet és ahogy nőtt be a fejem lágya, úgy próbáltam elvonatkoztatni az azonnali villámcsapás kereséstől.

Vajon ez a sors vár rám is, ha nem alkotok valamit azonnal!!!???