Alig tudok hozzá kezdeni. Eltelt napok és vártam, hogy összeálljon a kép. Már bánom, mert annyira intenzív volt az a találkozó, hogy azonnal meg kellett volna írnom.
Mivel hétvégén termálozni készültem egy új bikini projectet kellett megvalósítanom, ezért elvittem magammal bikinit venni. Természetesen próbafülkementes megoldással.
Beszélgettünk végig, mégha egy idő után elkezdett is fárasztani szellemi síkon a körmönfont mondatszerkesztés. Nem akartam azonnal ítélkezni és épp ezért úgy gondoltam, biztos a jóbenyomás keltő választékos kommunikációjából hallok felvonásokat. Határozottan értelmes dolgokról volt szó, épp készültem enni, ezért javasoltam, hogy valami gyorsat a bioétteremben megejthetünk még. Közben megtudtam mennyire fontos számára a vidéki élet, a belvárosban csak dolgozni érdemes.
Nagyon bánom, hogy azonnal nem ültem gép elé, mert most csak elmosódott foszlányok vannak előttem, a vörös hajáról, a szemüvegéről, a kezében tartott bukósisakról, és a szakállszerű szőrszálakról az állán. A töprengő és világmegváltó okosságokról. A saját értékrendje, amit megpróbál tökéletesen egyedire szabni. Moziba nem jár, mert ott nincs szükség a gondolataira és ő olyan tevékenységet nem csinál, amihez ő önmagával nem tehet hozzá valamit. Tévét nem néz, mert szintén egyirányú, nincs is neki.
Na erre mondom én azt, hogy a saját elvei tömlöcében rab. Mi már ez a butaság, hogy a tv nem igényli az embert? Nekem sincs már hetek óta és nem is hiányzik, de amikor néztem igenis találtam olyan csatornát és filmet, értéket, információt, ami hozzá tett a tudásomhoz, a gondolkodásomhoz, az érzéseimhez és több lettem tőle, mégha nem is szólhattam közvetlenül bele.
Utolsó kommentek