Láttam én már sok mindent, hallottam is nagy dolgokat, de ilyen velem elő még nem fordult. Nagyon szeretem a sushit, ezért pillanatok alatt kitaláltuk, hogy ebédeljünk együtt. Oktogon Sushi Planet. Nyami, nyami. Az étlapról való választást sürgettem, mert egy óránál nem szántam az ügyre többet, dolgom is volt. Megérkeztem a találkozó előtt 5 perccel és vártam, ahogy illik még pluszban ötöt, aztán hátat fordítottam a helynek és elmentem a Subway-be kaját venni.

Szóval késett, úgy hogy nem jelezte. Hívott, visszamentem (subway-s szendvics retikülbe gyömöszölve) és próbáltam idegességem leplezni. Küszködött az étlappal hogy mit egyen. Ez sem szokott nekem bejönni, az idő csak telt, kezdtem feszült lenni. Aztán bejelentette, hogy utána nézett az életemnek és tudja mivel foglalkozom. Hát bumm, nincs rajta mit titkolni, sőt határozottan büszke vagyok rá! Ettünk, közben frusztrált, hogy hülyeségeket kérdez én meg alig akarok róla beszélni. Egy informatikai cégben résztulajdonos, sokat utazik annak ellenére, hogy Magyarországból igen csak le van maradva. Rögtön megállapította, hogy idelista vagyok, mert nem szeretem az országot és álomvilágban élek, ha azt gondolom máshol jobb lesz.

A történet vége volt igazán kényes, mikor megérkezett a számla. Kérdeztem, hogy mennyi a részem, hogy odaadjam. Megmondta. Nem voltam biztos abban mennyi készpénz van nálam ezért felajánlottam, hogy akkor én fizetek kártyával, és maximum ő adja ide a részét. No mint kiderült nem tudták felváltani nagy címletű pénzét, amit egy cukor mosollyal próbált kezelni. No nem baj, majd legközelebb én fizetek. Tekinttel arra a tényre, hogy én nem akartam második alkalmat jeleztem, hogy bármelyik jóbarátom szívesen viszem el kajálni, de egy idegen pasit elvből sem. Emiatt a végén bankba kellett mennünk, hogy a pénzt ideadhassa. A szituáció szánalmasan kényelmetlen volt. Ha elhív ebédelni, beszéljük meg előre a feltételeket és kerüljük el azt, amit el lehet.