Nem tudtam miért, de mennem kellett. Odaráncigált valami, belülről vezetett voltam egy rövid ideig. Tudom, hogy mindenkinek van egy élménye, amikor valaki a lelkébe akar látni. Biztosan tudom, hogy mindenki átélte már, hogy képeskönyvként lapoztak a lelkében miközben a világ csak annyit látott, hogy két ember egymás szemébe nézett.

Hátborzongató érzés. A gerincedben érzed azt a hidegrázást, hogy a mesekönyv a tied, a mesét te írtad, ehhez senkinek semmi köze. Megszűnt minden abban a pár másodpercben és nem maradt más csak fények a két szemgödörben. Szavak nélkül beszéltük át életünk egy részét. Percekig szerettük egymást szavak és pislogás nélkül. 

Átéltem és meglepett. Talán soha ilyen hosszan szavak nélkül a szemembe nem néztek. Féltem a rablástól, féltem, hogy valamit keresnek, mégis ott voltam, maradtam, hogy a pillanat része lehessek...

 Nem tudom ki ő, nem tudok semmit, annyit tudok csak, hogy látni akart erőszakkal belőlem valamit.