A hajó távolodik a part menti vizektől. Tőlem is távolodnak régi dolgok és úszni tudás nélkül úszok be egy idegen világba.

Egészen meglepő dolgok történtek mióta hazatértünk a balatoni romantikus miniszabinkról. Hajócskámmal szorosabb lett a kapcsolat, bizalmat és egyre nagyobb teret nyert a hétvége után. Eltelt egy újabb hét és elbúcsúztam tőle, hogy önmaga lehessen a tengeren. Szlovéniába ment, hogy egy fontos vizsgára készüljön. Mielőtt elindult, találkoztunk. Mindig mélységes meglepetés számomra valaki, akit annak ellenére megértek, hogy férfi. Aki úgy tud az érzelmeiről beszélni, hogy nyílt és képes azt kifejezni, azt megfogalmazni, amit valójában érez. Az érettsége, a gondolkodásmódja és az érzékenysége megérintett. Egyértelműen látja, érzi és tudja, hogy bár szeretném az életem egyenes irányba terelni, vannak még megoldandó, lezárandó feladataim. Nem kér számon, nem zaklat, nem követelőzik, bár ennek az is oka, hogy még ő sem tudja egészen pontosan mit kezdjen ezzel a képlékeny helyzettel.

A lényeg, hogy elköszöntem tőle és vártam a tengeri tudósítást. Másnap meglepő üzenet fogadott. Ha van kedvem, induljak Szlovéniába és legyek része az élménynek. Hatalmas öröm töltött el, hiszen egyrészt jó és friss élmények és érzések voltak bennem iránta, másrészt vágyakoztam olyasmire, amiben még nem volt részem. Izgatottság járt át és tartott fogva egész nap. Olyan bizsergés, amit csak a vágyakozás során képes érezni az  ember. Már előző is este örültem és még útközben is játszadoztam a gondolattal, hogy de jó lesz megérkezni és három nap után újra találkozni.

Az első este hibátlan vacsorája és éjszakája után, reggel egy 10 órás tengeri út végén Velence várt ránk. Engem viszont előtte még várt a rémület. Amikor megláttam a mentőmellényt, azért pár pillanatig félve néztem rá. Csak az nyugtatott meg, ahogy halkan suttogta, hogy vigyázni fog rám. Mivel úszni nem tudok, az egyetlen biztonságom egy valaki, aki garantálja, hogy nem esik bajom. Amikor összenéztünk és láttam a szemében, hogy számíthatok rá, azonnal megszállt a belső béke. Az út beleégett a fejembe, kitörölhetetlen élmény marad egész életemben. Minden perce, amiben volt keserves rosszullét, könnyező nevetés, törődés és sok sok figyelem. Ahogy kézen fogva segített belépni az ő életébe, ahogy részt vehettem számára fontos dolgokban, ahogy büszke lehettem  a tudására, ahogy felnézhettem rá a talpraesettsége miatt. Tényleg kézen fogva vezetett életének legszélesebb ösvényén.

Velencében egy év után kibújt belőlem a szabadság, mert elnyomott mindent a jelen. A hazaút éjszaka a tengeren terror volt, bár Ő a tengeribetegségemen is egy remek gyógymóddal segített át. Minden ilyen hétvégével úszni tanulok a tengeren.

Hazafelé elpityeregtem magam, mert el kellett engednem egy életérzést. Nem láttam tisztán a következő napokat és nem tudtam semmi biztosat. Amikor rákérdeztem a kettőnk közötti furcsa viszonyra, azt a választ kaptam, hogy szerinte nehéz megugrani egy lécet és egy ilyen hosszú barátságot másként látni és értékelni néhány hét alatt. Egyben vagyok csak biztos. Nagyon lassan engedem a falakat bontani és néha csak egy egy téglát tud elmozgatni. Mai napig nem látja még a valódi lényem, a személyiségem. Most viszont már engedek, mert látom, hogy jó kezek mozgatják el a téglákat és lassan itt az ideje, hogy én se hátráltassam, hogy végleg leomoljon az évekig épült erődöm. Talán még segítek is, ha már ilyen profi kezek dolgoznak az ügyön...