Tudom ezen a blogon nagyon vicces és idétlen találkozások történeteit olvasnátok és hezitáltam is rajta, hogy folytassam-e a valódi életemmel.

Ezek után viszont úgy döntöttem, hogy néhány sorban fel fogom skiccelni az eseményeket, ami vagy vezet majd a fehér ruhás kikötőhöz, vagy csak egy fejezet lesz és folytatódik a randikommandó.

Azt látom, hogy nem képes a döntésre az exmadár. Hezitál, következetlen magatartást tanusít és az őrületbe kerget a logikátlan viselkedésével. Én nem csak szeretem, de el is várom, hogy valaki, amennyire lehet, kiszámítható legyen. Mindazok után, hogy jó élmények érték, elvonult emésztési szabadságra. Na de ilyen a világon nincs. Ha valaki jót kap, az még több jót akar. Nekem az nem válasz minden kérdésemre, hogy ezeket fel kell dolgozni, át kell látni és meg kell érteni. Egyszerűen kiült az arcára az ijedtség, megkövesedett a lelke, szerintem bebábozódott. Ha tovább közeledik, abból még akár több is lehet? Ha több, akkor előbb vagy utóbb már "végleges" döntést kell hoznia? Valóra válik rettegett rémálma, hogy egy elkötelezett kapcsolatban élje le az életét? Amikor pedig összeszedem tartalékaim és merészelek rákérdezni, hogy mennyi is az annyi, akkor még a kapkodó, türelmetlen jelzőket is a nyakamba akasztja. Ész megáll!

Nahát ezért dühöngök, mint egy bika, mert a miniszabi után egy teljesen másfajta magatartás jön szembe velem, amit azt hiszem nem is tudok lekezelni. A maga módján némi kedvesség is előmászik, még ezt is el kell ismernem, nem sértő, nem durva csak a távolságot megtartja, az legalább egy biztos menedék számára.

Mézesmadzag falván jártunk pihenni úgy érzem!