Néhány napja belebotlottam valakibe a "kedvenc" oldalamon, aki figyelmemet választékosan megfogalmazott leveleivel keltette fel.
Mivel én nem vagyok híve a levelezgetésnek, tömör pár szavas válaszaimmal megdöbbentettem és nem feltétlenül tudta mire vélni azt, hogy nincs egyénisége a leveleknek. Nagy kezdőbetű, megszólítás és aláírás nélkül, távirati stílusban kommunikálok levélben, de aki ismer ezt megszokta, hogy a külsőségekre nem adok, sokkal inkább szorítkozok a tartalmi mondanivalóra (ez a mailes komm.-ra vonatkozik).
Nos levél, levelet követett. Volt, hogy még a szemöldököm is felhúztam, amikor a kékszakállú herceg meséjét olvastam, mert élményszámba mentek sorai, ami hosszan hosszan ecsetelte adott témáról gondolatait.
Az élethez való hozzáállása érett, mert olyat keres:
Aki egész, de ugyanakkor nem hiszi hogy tökéletes.... Aki csiszol és nem elkoptat, Akit csiszolhatok és nem elkopik-ebből van a legkevesebb...
A koncerten (DM) szakadt az eső, de annyira hogy a tökéletes szétázás nem fogalom arra, ahogy kinéztem/tünk. Jött értem, hozott törülközőket, fűtött az autóban és várt rám.
Teljes mínusszal indultam, totálisan elázva, úgy ahogy sohasem találkoznék pasival, ha önbizalom hiányom lenne. Azt hiszem, ezek a találkozók abban is sokat hozzátesznek az életemhez, hogy meg sem fordul a fejemben, hogy ne vállaljam magam bármilyen formában. Talán az erős énképem, vagy egyéniségem rámutat arra is, hogy ezek nekem nem kérdéses dolgok, hanem egyértelműen hezitálás nélkül vállalható találkozók.
Itt köszönöm meg neki az előmelegített törülközőket, a rekeszizomlázam a munkája miatt, az önzetlenséget.
A találkozó nem hozott bizsergést és amíg abban hiszek, hogy ezt elsőre érezni kell, addig ne haragudjon senki rám!
Utolsó kommentek