Darabokban kering a vér bennem. Mintha egy üveg sűrű cseresznyelében csokoládédarabok kóvályognának és ha kiötnöm, meg meglódul, tétovázik, majd a szilárd csokimorzsák távozása után megkönnyebülten, újra folyik. Fellélegzik, tömény szilárd terhét kilöki és aztán megadva létének értelmét vörösen, lágyan tova omlik. Vérem sem folyik, mert érzem amikor egy egy testrészemben megáll, elmélázik a folytatáson majd magát megerőszakolva tovább árad, pulzál aztán a lendület elfogy és megint rémülten toporog. Szétszaggatja a testem, ahogy zabolátlanul irányítja életem az éltető vér, ki hol élni akar, építeni és alkotni,  hol menekülni és feladni. Tagjaimban érzem hol áll meg, hol mélázik, hol adta fel, mert ott gyötör, marcangolva kínoz. Kiismerem lassan, mert csak néhány gyenge pontja van.

A szív, mint feladat nem megy neki, ott rendszeresen elbizonytalanodik, hogy megéri e tovább haladni.

Mint báb játszom a főszerepet vérem életében. Esendő dramatikát alakítok, ki a szívén átfolyó vérének kegyetlen áldozata. Szánalmas bolond, kit orránál fogva ráncigál egy anyag. Anyag, mi éltető jogán keresztül felhatalmazva hiszi, hogy megszerzett alanya egy életen át hű szolgálója.

Ez a vér, mely bennem dolgozik és néha napszámosként egy fa alá befekszik. 

Jó ideje vérem is darabjaival küszködik, folyni képtelen, munkáját ellátni teher és csokiforgácsai feltartanak a valódi életben.