Szeretnék elmondani, kikiabálni mindent.  Galaxis életem része lett. Megértettem, hogy a gondosan felépített erődöm, már nem ment meg. 

A váramat sokan védték, óriási apparátussal dolgoztam. Volt a munkamániás, az utazás bolondja, a szabadság fanatikus, a társaságfüggő, a 21. századi boldog szingli, a hisztis, az agresszív, a nyers, a túl "csajos",  a hobby specialista. Minden várvédő féltett és blokkolta 

az ellenséget. Két és fél évig nem hiába kapták a fizetésüket.

Eljutottam fejben addig, hogy ha adni akarok, tovább nem védekezhetek. Felismertem egy érzelmet, ami árnyékként sunnyogott át ennyi éber munkás között. Aki utat talált a vártoronyba ennyi jól fizetett statiszta ellenére. Nagyon meghat és nagyon komolyan úgy gondolom, hogy talán az első ember, akire ezért felnézek.

Hitt kettőnknben és kincset látott bennem. Olyan kincset, amit talán én  magamban sohasem. 

A héten komoly elbocsátásokban kezdtem. Leépítés volt a vár személyzetében. Lassan mennie kell mindenkinek, mert már nem kell védekeznem. Egyesével engedem el hű szolgáim, álarcaim, személyiség mozaikjaim már nem tudnak ebben a helyzetben tovább szolgálni.

Boldoggá tesz, hogy a személyzet fenntartására fordított energiám végre egy valódi kapcsolatba fektethetem...