Lassan egy hónapja szövődik a kapcsolat hálója. Ma határátlépés volt, ezért írok. Kezdem úgy érezni magam, mint akinek van valakije. Ma feltetettem a kérdést,ó arról, hogy hogy is van ez? Először kaptam megható választ tőle: az első közös hétvégénk után hiányozni kezdtél. Megérintett ez a mondat... és beleégett a gondolataimba.

Szüreti Regatta van, ahová meghívást kaptam. Csak azért nem mentem, mert az idő nem akart a barátom lenni hétvégére. Amúgy élményben, izgalomban, társaságban a tökéletes program.

Azon morfondíroztam ma, hogy mikortól nevezünk egy viszonyt kapcsolatnak?

Jutottam ám eredményre is, nem volt hiábavaló a sok perc befektetett idő. Amikor már nem a barátnőmet hívom, ha beszélhetnékem van, hanem valaki mással akarok először beszélni, az számomra már gyanús. Kapcsolatnak akkor hívjuk a viszonyt, ha ez a valaki az ellenkező nem táborának képviselője. Amikor történik veled valami, mindegy mi, egy ruhavásárlás, egy vita, egy érdekes munka, egy idióta előz az úton, vagy akármi, vagy bármi, akkor őt akarod felhívni, neki akarod elmondani, az ő véleménye érdekel, az ő megnyugtatására vágysz, nos akkor már kapcsolatban vagy. Ez van, törődj bele. Ezt kezdem érezni nyomokban. A tudat biztonságát, hogy hívhatom, hogy írhatok, hogy bízhatok. Hogy VAN!

Nem tudom mi ez, de itt van és létezik és új és meg kell ismernem. Sőt, valójában így, hogy nem neki szól, ki kell mondani, nekem is hiányzik...