Én magam sem hittem, hogy ez bekövetkezhet. Talán be sem következett, talán egy gyengébb napra ébredtem. Majd még eldöntöm. Tegnap beteg dj látogatáson voltam. Vagy pontosan egy éve hazudok magamnak, vagy valami megváltozott. Mikor bementem hozzá, úgy éreztem, mint aki hazament, amikor megöleltem, úgy éreztem, mint aki a társát öleli meg, amikor főztem, neki szeretettel és gondoskodással tettem. Az ember akkor van a lelkitársa mellett, amikor megszűnik minden belső kontrollja. Akkor tud kizárólag önmagam lenni, ha úgy viselkedik mással, ahogy egyedül is viselkedne. Két éve ő az egyetlen talán, akivel gátlástalan vagyok, aki élni hagyja az énem. Havonta egyszer találkozni valakivel kevés a többhöz, de épp elég ahhoz, hogy havonta elgondolkodtasson és a megszületett gondolatokat elfelejtsem.

Egyetlen ok miatt tapadtam bele ebbe az ügybe. Fantázia és mélység van benne. Használja ő is a körülötte lévő dolgokat és pont olyan okosan, hogy soha senkinek ne legyen kára belőle. Lehetne a legjobb barátom, lehetne a kapcsolatom, lehetne valakim, de pontosan tudom, hogy nem véletlenül tartom elegendőnek ezt a havi egy találkozást. Ha több lenne, még többet szeretnék és ezzel az igénnyel talán már egyedül maradnék. Azért tudom, mert ma kitört belőlem az őszinteség és megosztottam vele, hogy fontos nekem. Nem kaptam hasonló reakciókat, csak megerősítést arról, hogy ne akarjam ezt tovább gondolni, mint ami valójában. Melegség kettőnk között, érzelmek egy határig, a barátságtól több, de messze ez minden mástól.

Ilyenkor az egyedüllét nagyít fel dolgokat? Reggelre ezt is kialszom, ahogy eddig minden mást? Azért hiszek benne, mert jó dolgokat hoz ki belőlem? Sok kérdés marad válasz nélkül. Egy a fontos. Érzéseket ébreszt és ez kincs.

Okos nő vagyok és megmarad pátyolgatott kis manócskámnak, de azért akkor is vannak az életben nagy igazságtalanságok. Nem kaphat teret ez az érzelem, mert ennek az ajtónak zárva kell lennie ahhoz, hogy más nyitva lehessen.