Vasárnap délután érkeztünk meg miniszabinkról. Segített felvinni a cuccaim, de ahogy a lakást elhagyta, az olyan volt, mint a nesze semmi fogd meg jól. Egy puszi és a "majd beszélünk" ajtózáró elköszönés. Tudom, hogy érzelmeinek kifejezését nem hasonlíthatom egy bomba működéséhez, de azt sem gondoltam, hogy ez a rövid időszak csak ennyit váltott ki belőle.
Olvastam, molyoltam, ettem, ittam. Éltem az idővel, szinte már lement a nap, amikor esti csacsogásom intéztem beteg barátnőmmel. Közben csipogást hallok bal fülemben és látom, hogy hív. Beszélgetés megszakít, vonal átvesz és miután meglepődésem egy nagy bársonytakaróba bugyoláltam, nor
mális hangon beszélgetni kezdünk. Érdeklődött, hogy aznap este nálam alhat-e. Nem voltam teljesen biztos abban, amit hallok, annak ellenére, hogy a fülemnek semmi baja. Mindenesetre béke szállt meg. Tudjátok, olyan elégedett nyugalom.
Azóta (ugye már pontosan kétszer) esténként felhív beszélgetni, de más interakció nem történik. Nem jelenthetem ki, hogy agyalok az eseményeken, hogy foglalkoztat vagy esetleg lekötné a gondolataim. Egyik sem. Annyit tudok kizárólag, hogy valami változás van. Azok az indulatok, amelyek másfél évig égtek már kihunytak, ami megakadályozta az emberi kommunikációt az a mérhetetlen harag és bosszúvágy, az már csak nem is parázslik. A közeledés lecsillapodott érzelmeken, átgondolt tetteken nyugszik. Nincs már a szerelmes lángolás, izgatott várakozás és nyughatatlanság ezekben a lépésekben.
Ha visszatalálunk egymáshoz, ezek az érzelmek újra megjönnek? Vagy ez csak az újdonság varázsa és kizárólag azoknak adatik meg, akik sosem látták előtte egymást? Ha valamit meg kell neveznem, ami foglalkoztat, talán ilyesmi lehet. Hiányoznának ezek a varázslatos rózsaszín érzések, amelyektől olyan földönkívülinek érzed magad. Ezt megadhatja a biztonság és a szeretet, a törődés és az egymásra figyelés? Pótolja ezt a valódi társ érzés? Ha nem lesz pezsgés hiányozni fog? Hmmmmmm....
Megyek és érzem, hogy most már haladok is, de jó irányba vajon?
Utolsó kommentek