Az első találkozók között volt egy fotóművész, aki a reglapjához képest némiképp idősebbnek bizonyult. Együtt ebédeltünk, így hamar kiderült közös a gasztronómiai ízlésünk (más közöst nem véltem felfedezni). Tartalmas beszélgetést folytattunk és szerintem tudtam innovatív ötletekkel támogatni a munkáját, vagy legalábbis ötletgazdaként elültetni a fülébe a bogarat. Rávilágítottam ugyanis egy piaci résre, miszerint hazánkban hiányzik a háziállat porté készítés. Talán egyszer viszontlátom majd ezt a lehetőséget és megragadom, hogy ebemről a legtökéletesebb képek készüljek el.
Eltelt két hónap és újra találkoztunk. Vacsoráztunk és értelmes, hűvös távolságtartó emberek voltunk. Vagyis ezt csak én hittem, mert a vacsora végén, a dunaparti hűs szellő által ölelve, csókra invitált. Nem, nem ő lesz ...
Utolsó kommentek