Meglepődtem. Kicsit vagy nagyon, nem is tudom. Múlt hét végére "hajózni jóóóóó" múlt szeptemberi bejegyzésemmel meg volt beszélve, hogy amíg süt a nap kiveszem a részem még utoljára a vitorlabontásból. Elterveztük a hétvégét, olyan igazi, baráti ügyre. Péntek este megérkeztem, úgy hogy az egész úton szakadt az eső, zápor zivatar, minden volt. Már ez adott egy alaphangulatot, mert imádom az esőt. Nos a lényeg, hogy megérkeztem. Este még kerestük egymást lelkileg, megittunk egy üveg nagyon finom bort tökéletes zenei háttérrel és beszélgettünk. Tudtam, amit már egy éve tudok, hogy a szellem a palackban már csak ideig óráig maradhat.
Emlékezetes este volt életem első éjszakája egy hajón. Órákon keresztül csak nevetgéltünk és bár aludni nem tudtam, mégis valahogy egy kerek, tökéletes, tartalmas este emléke maradt meg bennem.
Másnap reggel kaptam nagyon finom reggelit, aztán termálozni mentünk. Az egész nap csak úgy elröpült, kívülről láttam és mégis része voltam. Ültem az autóban, kopogott az eső a szélvédőn, minden olyan filmszerű volt. Megérkeztünk a termálba, az arcomra a hideg esőcseppek potyogtak, miközben 37 fok melegen tartotta a testem. Olyan életszerűtlen volt minden. Pont annyira volt hideg és meleg egyszerre, ahogy Ő volt nekem egy éven keresztül mindig. Ha róla beszéltem, minding az ambivalencia volt bennem. Szélsőségesen megosztott. Aztán visszatértünk a hajóra, vacsorát főzött nekem. Azt jelezném, hogy számomra ez az egyik tökéletes láblevevős randi. Zene, finom bor, nagyon nagyon jó illat, füstölő és közben az a huncut vigyor az arcán. Annyira elkényeztetve éreztem magam. Annyira belefeledkeztem a hibátlanság érzésébe.
Nos és reggel lett, egy nagy alvás után újabb finom reggeli és vár rám a Balaton kiabálás. Volt bennem némi félelem, hogy nem támogatja az ég az én kívánságaim és esni fog vasárnap is. Nem adtam fel a bizakodást és kisütött a nap. Úgy éreztem magam, mint aki megnyerte a főnyereményt. Vitorlázok az év utolsó igazi ragyogó napsütésében. Nem tudom ragozni, mert bármit írok, a valódi érzésem tompítom vele. Imádtam minden percét. Néha éreztem, hogy hozzáérnék, néha hogy átölelném, néha hogy köszönöm.
Este megvacsoráztunk és amennyire nehezen csak lehet, hazaindultam. Hátam mögött hagyva egy új arcát valakinek. Egy év után megláttam benne azt a mély érzést, amit addig soha, az érzelmeket, amit addig csak nyomokban, a lányságot, amiben még csak nem is hittem, a simulékonyságot, a törődést, ami mind az ő eldugott kis barlangjában élt. Több volt mint jó, ez az arc, ez oldal.
Nem gondolkodom túl, mert ma is úgy keltem, hogy Ő egy jóbarátom, de érzem, hogy hozzátett valamit az életemhez és megláttam benne valamit, ami több, mint egy nyers felszín.
Utolsó kommentek