Köszönöm a kérdést, rendkívül jólesett, hogy nem csak az én fejemben kavarog az életem, hanem másnak is eszébe jutott.

Izgalmas érdekes hónapok vannak mögöttem, bár be kell vallanom, hogy saját magam is meglepődtem azon, hogy május óta hírzárlatot tartok.

Májusban elmentem a Garda-tóhoz majdnem egy hétre. Nagyon pihentető volt, hatalmas elhatározásokkal jöttem haza. Nem tartott sokáig, mert viszonylag hamar lehúzott az egyetlen energiavámpír (a férfi múlt) a környezetemben. Nem sokkal később Spanyolországba mentem egy barátnőmmel és úgy éreztem Barcelona meghozza a választ a végleges elszakadásra. Hozott eredményeket, fejben hatalmas elhatározásokat, mégsem tartott tovább egy esténél, amikor exmókus bekopogtatott és örömmel a nyakamba ugrott.

Nem találkoztunk a magánéletünkben, csak a munkánk tartott össze, mégis úgy éreztem, nincs ez még sterilizálva bennem. Volt még két közös hétvégénk, amikor sírva jöttem haza és dagadt szemmel üvöltöttem, hogy soha többé nem okozok magamnak akkora fájdalmat, amit azon a hétvégén. Nem hitegetem magam tovább, a közös jövőnek semmi alapja. Eltelt másfél év és egy helyben toporogtam szinte azóta is. Megfogadtam azon a hétvégén, hogy semmilyen baráti programot nem cserélek többször egy illuzióra. Egy léggömbre, egy hitre, ami talán csak bennem él.

Ez hozott egy változást, ez kezdte érlelni bennem a tudatot, hogy erőszakkal kell beavatkoznom a gondolkozásomba. Önsegítő könyvek tengerét olvastam el és napról napra köveztem kifelé az utat a pokolból.

A DJ hatalmas hatást gyakorolt rám és gyakorol mind a mai napig. Azóta együtt töltöttünk egy fantaszikus hétvégét és megmaradt egy viszony, amelyet nem tudok jellemezni, de a lelkem részét képezi a srác. Mintha egy gyerek lenne, akiért örök aggodalom, féltés és szeretet van bennem. Rajongok érte, törődök vele annak ellenére, hogy rémségesen ritkán látom ezt az édes tüneményt.

Nemrég Svájcban voltam a barátaimmal és olyan volt az egész utazás, mint másnak az ElCamino. Már az indulás előtti hetekben végtelen nyugalom kerített hatalmába a jövőmet illetően. Kiegyensúlyozottan, mosolyogva, derűsen éltem. Azzal a magabiztos nyugalommal, hogy átlendültem a holtponton. Amikor betettem az országunkba  újra a  lábam, életem régmúlt darabja azonnal bejelentkezett, hogy este látni szeretne, ha van kedvem találkozni vele. Először igent mondtam, mert sokáig nem láttam és azt hittem akarom a találkozást és hiányérzetet van bennem. Aztán ahogy közeledtünk egy nagyon éles érzés nyilallt belém, hogy nem akarom a fölösleges érzelmi nyöszörgést, a harcot, a lelkiterrort és ezért megírtam neki, hogy jobb ha nem futunk össze, mert nem akarom látni.

Azóta ugyan találkozunk, de már nem ráz meg, érzek még mély és igazán nagy dolgokat, de ez már nem mutat a jövőbe.

Vitorlás Gáborral is tartom a kapcsolatot, találkozunk és néha igazán megmozgatja a fantáziám a kis huncut, ezért örülök, hogy jelen van az életemben és megmaradt ő is nekem, mint barát és mint férfi egyaránt.

Így állunk most a szülinapom előtt pár nappal...