Decemberben volt egy éve, hogy új környéken lakom. Nehezen illeszkedtem be, mert nem szerettem az utca hangulatát, télen jöttem, egy szakítás után, mindenki ellenség volt. A személyiségéből azonban az ember nem bújhat ki. Egyszerű, barátságos, falusi lány vagyok, aki megszokta, hogy a saját kis miliőjét bárhol megteremti. Épp ezért, amikor jött a tavasz és egyre többet jártam ki Boci kutyával elkezdtek köszönni reggel az utca lakói, a kutyához is mindenkinek volt egy-két jó szava és ugye ne felejtsük el, hogy egy állat mindig adja a témát, ha valakit szeretnénk megszólítani. Köszönt a zöldséges, köszönt a szomszéd boltos, köszönt a fodrász, integetett az öreg Tibi bácsi, aki szerint én vagyok a legkedvesebb lány az utcában. Ez számomra megadja azt a biztonságot, amitől életteremnek érzek egy helyet és közösséget teremtve magam körül egy szociális pókháló része leszek.

Köszönt az autószervíz minden dolgozója is, akik közül egy, különösen nagy figyelemben részesített. Addig reggelente szinte el sem kezdte a munkát, amíg nem sétáltam el a szervíz előtt. Sok idő telt el, amikor kollégáját átküldte az utca túloldalára hozzám, hogy elkérje a számom. Bátortalan volt és 5 hónapjába telt, amíg erre rávette magát. Elkezdődtek a finom smsek, integetések, a lágy, tapintatos rajongás minden formájában részem volt. A távoli udvarló. Néha reggel egy csokor tulipánttal várt (imádom), néha a lelkét kitette, hogy segíteni tudjon. Amikor feltörték az autóm, még aznap intézkedett és megoldotta. Amikor műszaki vizsgára kellett mennem, villámmódon pár óra alatt elintézte. Mindig ott volt jelen, ahol csak tudott. Jöttek a jóéjt kívánságok a célzó és már már zavaró, állandó üzengetések. Sok energiámat elvitte, hogy távol tartsam. Többször finoman jeleztem, hogy azért nincs senkim, mert nem szeretnék. Neki közben felesége és kisfia van, de nem tett le a lefekvés előtti elbúcsúzástól bármennyire kértem tőle, hogy ez számomra sok és ne terheljen ezzel. Elkezdtem nem válaszolni. Ez sem volt rá hatással. A napi sétáimnál már átjött az utca másik oldalára, hogy puszit adhasson. Diplomatikusan számtalanszor kértem, hogy ne viselkedjen így, mert a barátaim nem élveznek ilyen teret az életemben. Ő viszont csak bizonygatta, hogy én a barátja vagyok és fogadjam ezt el. Ha távolságot kértem megsértődött és néha napokig nem integetett. Többkörösen zavaró egy ilyen helyzet, mert nap mint nap sétálnom kell és nem vagyok hajlandó feszültséget teremteni direkt a környezetemben. Sok sok kérésem után tegnap újra üzent:

- Ez az utolsó smsem, valószínű nem írok többet. Ma sokat gondolkodtam és azt az intim kérdést tenném fel neked, hogy a saját nemedhez vonzódsz? Ha ezzel megbántottalak bocsánat.

- Bisex vagyok (reméltem ezzel már nem tud mit kezdeni és ha nem is igaz, egy mód arra, hogy tovább "zaklasson")

- Volt idő, hogy szerelmes voltam beléd és minden percben kívántalak, de ez az idill elszállt. Remélem megtalálod a párod. Olyan vagy mint egy oroszlán (horoszkóp szerint-amúgy az is vagyok). Remélem, hogy a barátság megmarad közöttünk és ha valamiben segíteni tudok szólj bármikor. Gyönyörű napot neked és a kutyusodnak is.

- Köszönöm, jólesik hogy ezt írod.

- Köszönöm, hogy így gondolod. Egyszer majd küldhetnél egy emlék képet magadról, hogy néha rápillanthassak és hogy itt legyél mindig velem. Köszönöm

Sok sok konklúzió van ebben számomra. Egyrészt van, aki a távolból rajong sokáig és idő kell míg a nyílt színre lép (nézz körül az utcában, ki az akinek fontos lehetsz). Van aki a barátság köntösébe bújva próbál közeledni, miközben pontosan tudjuk, hogy él hal egy pillantásunkért. A szakítás eszközeiben nem lehet válogatni, mert aki nem érti a nyílt, őszinte szavakat, az elől csak csellel lehet elmenekülni. Végig tudtam, hogy én egy elérhetetlen, plátói szerelem vagyok számára. Megbántani nem akartam és a napi sétáim se szervezhettem át egy másik utcába. Eltelt közel másfél év és magától megoldódott ez az affér is.