onlinerandi

Ez a történet izgisebb kicsit. A sráccal váltottam egy két levelet még év elején, aztán elporladt online kapcsolatunk. Most megtalált újra és emlékezett is karakterváltásainkra. Első "randink" a városligetben volt, ahová elkísérte szocializálódásra vágyó kutyája.
Két órát sétáltunk, sztoriztunk, repült az idő. Megérkezett barátnőm, bemutattam neki, köröztünk tovább. Villámgyorsan akklimatizálódott, látszott egyértelműen, hogy nem egy szorongó típus. Aztán leültünk limonádézni és telt az idő és telt...
Elektromos kisülés nem volt, de most taktikát váltottam és ha már gördülékeny az együttlét, nem lesz üres a beszélgetés, teret adok és legfőképp időt magamnak és a lehetőségnek.

Másnap kitaláltuk, hogy kikutyázzuk magunkat a HHH-re. Itt a tapintatos szót ragasztottam rá, a következő történet miatt. Autóban ültem amikor hívtam, h kb. 20-25 perc nekem az út és mivel közelebb lakik ő ráért később indulni. Pillanatok alatt odaértem, leparkoltam és csatangolni kezdtem. Mérget ittam volna rá (magamból kiindulva) ha megérkezik megzörrent és azonosítjuk pontos koordinátáink. Eltelt fél óra, na mondom már felhívom ez kezd gyanús lenni. Aktivizáltam telefonját és kiderült, hogy 20 perce lent vár a parkolóban. A világ kincséért nem zavart volna, hogy sürgessen, vagy bosszantson az érkezéssel, csak várt, hiszen elvileg neki kellett hamarabb érkeznie.
Négylábú gyermekeinket hazalogisztikáztuk és utána mozira váltottunk. Egyenrangúság bejátszik, nem várjuk el finanszírozott estét, állja mindenki a jegyét és részét. Film után autóba be, go home. Sms nem jön, ha rajta múlik nem jó az éjszakám, semmi udvarlásos kakas kör. Mondom, SEMMI. Eszembe jut ugyan, de nem zavar, sőt még azt is ki merem jelenteni: jól is esik.

Harmadnapra virradunk. Short message csak megjön: Balaton? Írok, de rögtön, hogy a gondolat maximális támogatottságom élvezi. A háttér története ennek annyi, hogy a fiatalúr 10 éve vitorlázik, van egy hajója és imádja a sportot. Én beközöltem, hogy eme sport szívemhez megfelelően közelálló mozgásforma, ezért volt róla szó, hogy ha idő Atyánk kegyelmet gyakorol ránk elmehetünk egyszer. No és e nap lett az egyszer. Jött értem, mentünk autózni, sportolni. Mindig tudom, hogy egy férfi, ott férfi a leginkább, ahol hazai terepen érzi magát.
A dj olyan volt éjszaka, mint egy félisten!! Az első vitorlázó a fedélzeten szédítette a lányokat, a borokkal foglalkozó ismeretségem, a pohár mellett lett önmaga. A lényeg, hogy ahol kiteljesül valaki lénye az az, amibe a leginkább bele tud feledkezni és ha belefeledkezett, azon a ponton valójában önmaga. Ezért vártam, hogy kibújjon a Valaki belőle!
Problémásan indultunk, mert elromlott valami kütyü, mentünk cserét venni, aztán alacsony volt a víz a kikötőben, aztán beerősödött a szél, tehát a jelek egy irányba mutattak. Ne szállj fel a hajóra! A folyamatos beszélgetés megvan, nem zizzen semmi, de jólesik nézni, ahogy tesz-vesz a hajón, nő is a szememben, mert hitelesnek látom, vidámnak, életerősnek.
Megálltunk Aligán ebédelni, ahol kikötésnél szükség volt a segítségemre. Kiugrottam, lehajoltam a kötélért és közben a telefonom a zsebemből a három méteres Balatonba ugrott be, hogy így vessen véget életének.
Leírhatatlanul mély bánat vett rajtam erőt, elment a kedvem a kajától, életképtelenné váltam. Aztán még tudtam visszafelé egy két dolgon nevetgélni, de alapvetően befagyott a jókedvem.

Sok tanulság van a srácban nekem. Egyrészt, mert nemrég okosítottak ki a felnőttes emberek, hogy kössek kompromisszumot és ne Ámort várjam három másodpercen belül. Mivel nem találtam azonnal semmi kizárólagosan negatív dolgot, hagyom, hogy egy embert ismerjek meg és ne az elképzeléseim utasítsam vissza. Történetesen ez az eset átbillent a másik oldalra, ahol nem Missis Kritika szól belőlem, hanem inkább önmagam próbálom emberként helyezni a szituációba és elérni a pontot, amikor jogom lesz arról dönteni, kezdek-e közös életet valakivel.

A hímnemű amúgy laza, könnyed életvitelt él, korlátok nélkül, szabadon, neki párszor már bejött a randivonal (bezzeg nekem még mindig nem) és igazán nem görcsöli túl a mindennapokat.

Ezt a bejegyzést három hét után teszem hozzá:
Mindennap sms-t váltunk vagy beszélünk. Kutyázunk, kirándulunk. Ami a furaságot jelenti nekem ebben a "barátkozzunk és majd lesz valami" hozzáállásban az az, hogy nem tudom önmagam adni, mert fogalmam sincs, hogy mi van. Most akar itt valaki valamit a másiktól, vagy csak szimpátia van és vagy lesz több vagy nem? Teljesen más megvilágításban élem meg ezt a fajta közeledést, ismerkedést, mint azt, amikor kölcsönös érdeklődés van és ez teljesen egyértelmű már az elején. Többször volt olyan érzésem, hogy nem érdekli amit mondok. Beszélek és közbevág, nem hallgatja meg a végét, kérdez, de fontosabbnak tartja a saját hangját. Nem látok semmiféle udvarlós jelleget, ami miatt talán átraknám egy jó ismerős dobozkába, ugyanakkor, miért ér meg ennyi energiát a barátkozás, hogy ilyen szoros kapcsolatot tartunk. Eme tények nem logikusak számomra. Felfedeztem közben tulajdonságokat, ami ugyan nem vonzó számomra, de egyben arra is rávilágít, hogy nem a láblevevős udvarlás részét éljük, ahol a legjobb oldalunkat bemutatva próbáljuk eltitkolni gyengeségeink (ami előbb utóbb úgy is felszínre tör). A lila köd hiányának köszönhetően sokkal realisztikusabb a kép, mégsem érzem még a megnyugtató közösség érzést sem, valami feszültség van. Erről viszont beszélni kell most már sok hét elteltével, amit azt hiszem meg is lépek, még ha illúzió romboló is érzelmekről beszélni. Maradok a nyílt kártyás változatnál, az közelebb áll hozzám!!

Meghívott ebédelni és nagyon örültem, hogy végre ebédidős randi lesz és nem is én kezdeményezem. Azt már tudtam a telefon után, hogy ma pontot teszek a kérdőjel helyére. Feltettem a kérdést és szinte megelőztem. Ő sem tudja mi ez. Ha már ketten nem tudjuk, akkor ne is boncoljuk fel a még élő embert, ne csináljunk hullát azonnal az élőből.
Örültem! Örültem és megkönnyebbültem. Utána még sokat beszéltünk, aznap kb. 20 sms-t váltottunk és nyíltan tudtam vállalni már dolgokat, mert őszinte lehettem.
Így már minden más! :)