Szombat este felhívott a barátnőm, hogy menjünk el valahová és örüljünk annak, hogy öregedett egy évet.

A hely, ahol kikötöttünk egy nemzetközi olvasztótégely volt. Az összes programfüzet ír róla, ami külföldieknek készül, éppen ezért magyar hangot nem is hallani. Azért volt rám határozottan jó hatással, mert a környező országokban sokkal kevésbé jellemző a magamutogatás, az "összes hitelből vásárolt szép ruhám felveszem este" effektus. Turisták, egyetemisták, akik elmennek szórakozni és nem néznek ki úgy mint az operabálon, vagy nincs felhúzva az ing a könyökükig, csak azért, mert apa vett neki új karórát tegnap.

Volt valaki, akit kiszúrtam az őrületes tömegben. A barátaival álldogált, aztán táncolt, aztán beszélgetett. Semmi kiugró teljesítmény. Mellettük álltunk a lányokkal és ahogy az lenni szokott együtt is táncolni kezdtünk. Wow. Az a mozgás. Visszafogottan, mégis érzéssel. Sütött róla valami vonzó. Nem, nem volt helyes, annál több volt, izgalmas. Kimentünk leülni a fülledt terem levegője után, hogy a padon friss levegőhöz jussunk. Van egy bevált módszerem arra, hogy szabaduljak meg a kéretlen beszélgetésektől. Ez egy jegygyűrű, ami helyettem intézi a problémát. Csak felmutatom és nincs több kérdés.

Leültem mellé a padra és tudtam, hogy beszélgetni szeretnék vele. Éreztem, hogy mondanom kell neki valamit. Megkérdeztem, hogy hol él, amire jött a válasz, hogy Londonban. Nos, ez is információ, lehet vele kezdeni valamit. Tekintettel arra, hogy az én angol nyelvtudásom megállt a haditudósító stílusnál (lőnek stop, még élek stop) tömören kellett megfogalmaznom kesze-kusza gondolataim. Kiböktem tömören, de tökéletes angolsággal, hogy a vőlegényem is épp Londonban van (üsd a fejed ha hülye vagy). Ha már rajtam volt egy gyűrű és épp eszembe jutott a fiance szó, hát most mit csináljak, mondtam. Amúgy tényleg ott volt, de már nem vőlegény státuszban, hanem mint a volt partnerem. Gondoltam magamban, na ezt magyarázd ki. Nem sokkal később hozzátettem, de nem túl jó a kapcsolatunk. Éreztem, hogy ez is megérne legalább még egy gondolatot, ezért hozzáfűztem, hogy azért, mert féltékeny és úgy érzem, neki minden nőre szüksége van a világon. Amikor ezt másnap átgondoltam, higyjétek el én is hangosan röhögtem. Na de zavarban voltam, angol tudás nélkül és mentenem kellett a menthetőt. Kidumálni egy gyűrűt és nem feladni a projektet. Elkértem a telefonszámát. Ez már aztán tényleg viccesnek tűnt, hogy miután összevissza hablatyolok, még a számát is elkérem. Ő képben volt és még rá is kérdezett, hogy miért. Miért, miért? Hát ha Londonban járok, összefuthassunk. Ja, csak ahhoz kéne tudnom angolul. Azon biztos elmélázott, hogy ha a vőlegényem Angliában van én vajon miért töröm a nyelvet? :D

Nemsokára hazaindult, mert másnap repült vissza a szigetre. Elköszönt, megsimitotta a kezem és még utána kaptam egy smst, hogy elnézést, amiért el kellett rohannia.

Esti üzenetek Anonymustól, aki legyen mondjuk David. Ez az első angol név, ami eszembe jut. Másnap még üzengettünk egymásnak, kért mail címet és megígérte, ha hazaér jelentkezik.

Amíg itt verem a billentyűzetet, megosztva veletek a szombat estém egy boríték villog a jobb sarokban. Ránézek és David :D :D :D

Hazaért, a vulkánka miatt szerencsésen, mert pont utána zárták le a repteret. Nos, itt tartunk most. Nem vagyok elájulva, de itt az ideje, hogy egy angoltanár kezelésbe vegyen és ha felhív ne kelljen arra hivatkoznom, hogy ügyfél van nálam, vagy épp nincs térerő :)