Van egy kis restanciám. Színt kell vallanom. A parkoló és az idegen szám, nem egyértelműen azt jelentette, mit amit én levilágítottam belőle.

Kimaradt egy kis szösszenet, ezért nem hittem, hogy annak lehet a folytatása.

Ősszel találtam a lépcsőházunkban egy kulcsot, majd egy fecnit a tulajtól, hogy keresi. A kiírt telefonszámra dobtam egy tájékoztató üzenetet, hogy hol veheti át és mikor. A szétszórt srác, egy fiatal (23-25 körüli), gyermekarcú, ártatlan képű, nyílt szívű siheder volt, akit többször láttam már kószálni a házban. A földszinten lakom, úgyhogy viszonylag kevés kontaktom van a lakókkal. Néha fürkészett, amikor a garázsból kiállt és épp sétálni mentem Bocibogárral. Amikor visszaadtam neki a talált kincset, kicsivel később sms-ben vacsorázni hívott, hogy meghálálja hőstettem. Eleinte szabadkoztam, mert hát azért ennyit nem ért egy sms. Végül hogy, hogy nem eljutottunk addig, hogy imádom a mexikói konyhát és elfogadtam a remek ajánlatot.

Ismerem az édesanyját, aki egy végtelenül kedves hölgy, de tudom, hogy nemrég veszítette el az állását és anyagilag nem állnak fényesen. Lelkiismeretileg nem fért nekem bele, hogy éljek a vacsorával, ezért lemondtam.

Több hét eltelt a tapintatos vacsora lemondásom után. Érkeztek érdeklődő, figyelmes üzenetek részéről, amire mégha visszafogottan is, de válaszoltam. Nem telt el túl sok idő, mire eljutottam oda, jobb szembenézni a valósággal és színt vallottam, hogy ez nem fog menni.

Egyszer kétszer még integetett, ha látott az utcán, de elsikkadt szépen, lágyan az ügy. Valójában még örültem is és szinte hátbaveregettem magam, hogy milyen finoman, diplomatikusan, megbántás nélkül tudtam kezelni az ügyet. Nem kis veszélyforrás kényelmetlen helyzetbe ragadni valakivel, akiben bármelyikben percben feleshetsz.

Na és itt jön a lepel lehullása. Tőle jött az sms. Ma azért mozgott bennem valami, hogy nem a parkolóőr írt, mert januárban emlékeztem egy idegen számra, aki azzal állt elő néhány karakterben, hogy még tartozik egy vacsorával. Rá se rántottam, van egy pár ilyen. Megtanultam, hogy nem válaszolunk, mert az csak csatározásba torkollik és még csak megfejteni sem tudom ki az. Így otthagytam X aktának és elfelejtettem. Ma a bogár a fülemben csak nem hagyott békén. Előkotortam ezt az üzit és összehasonlítottam a számot, a néhány napja kapott üzenettel. Hát akkor esett le a tantusz. Ez az idegen szám ugyanaz.

Azonnal írtam:

- Kis bizonytalanság bújt belém. Ugye a jogász srác vagy, júniusról a jókai térről?

No és itt jött a hidegzuhany:

- Én az elveszett kulcsos szomszédod vagyok :) a jogit ugyan nem végeztem, de pénzügyből jó vagyok és a jókain ismerek pár jó éttermet :)