A munkám sem mentes a napi izgalmaktól, de szélsőséges esetekkel ritkán találkozom. A mai nap azonban ritkaság számba ment.

Volt egy szakmai interjú velem egy hete, ahol egy rendkívül kedves, befolyásos, idősebb úriember tett fel olyan kérdéseket, amelyekre olyan választ tudtam adni, amivel Cégünk és munkám ereje, fénye kidomborítható. Ez nem feltétlenül jellemző szakmai szinten, hogy félig reklámot csinálnak egy cégből, de gondoltam szimpatikus vagyok és ennyit megérek neki.

A felvétel során jelezte, hogy a mikrofonnal van valami gond és bízik benne, hogy nem akkora a probléma, hogy meg kelljen ismételni a felvételt. Hát de, akkora volt, sőt még nagyobb mint utólag kiderült.

Ma elmentem és újra nekifutottam a szerepnek. Sztármenedzserként (már miért nem rögtön celebként) mutatott be, ami nagyságrendekkel több volt, mint aki a valóságban vagyok. Reprezentatív kollégának hívott. Igen, igen szép vagyok, de egy riporter nem lehet elfogult külsőségekkel szemben.

Dícsért jobbra, dícsért balra, aztán a riport végén meghívott egy kávéra. Üzleti berkekben azért jó ha a felek ismerik egymást, természetesen megittam a kávécskámat és közben még néhány szót váltottunk magánéleti dolgokról. Szívügyem a kutya, Cavalier címszóval. Még képet is hajlandó voltam előkotorni a készülékemből, hogy megfelelő promóciót kapjon a fajta. Elvette, hogy megnézhesse. Úgy vette el, hogy közben lehetőséget kerített arra, hogy keze a kezemhez érjen.

A véres veríték gyöngyözött a hátamon, hogy a sejtés, amit női megérzésem neon betűkkel rajzolt a szemem elé, mégis beigazolódott. Ez a pasi, ez a vén kujon (kb. 65) képes volt arra, amire férfi barátaim figyelmeztettek (volt aki szinte fogadott rá, hogy az a mikrofon teljesen jó volt elsőre is). Tekintélye lehetővé tette, hogy újra lásson, mert biztos volt benne, hogy számomra fontos a riport.

A kávé végén, mélyen kocsányon lógó szemei, melyek nem ritkán tévedtek szoknyám combközépig tartó felvágására erőt vettek magukon és a szemembe néztek, miközben szája vacsorára invitált. Na jaj! Még a témát is megmondta, miben kérné ki a véleményem. Képes volt a hiúságom legyezgetésére apellálva intézi a meghívást. Szinte ha belegondolok még munkavacsorának is aposztrofálta. Elfogadtam. Kérte, hogy kikísérhessen az autóhoz. Lehet, erre azt mondani, hogy köszönöm ne fáradjon, kitalálok!? Kibattyogott velem (ebben a korban még jó hogy a saját lábán jött), forrón megszorította kezem és arcon puszilt (a rosszullét minden formája egy atomvillanásnyi idő alatt kiütközött rajtam). Idősebb mint édesapám. Vacsorázni hív és nyílt színen udvarol. Önbizalom az van, több mint 30 év korkülönbség. A fia 19 éves. Azt nem mondom, hogy az én fiam is lehetne, na de mégis, itt tartunk?

Most vágattam cuki frufrut, 25nél nem nézek ki többet, sőt ha bárgyún vigyorgok a 20 is erős ránézésre. Ez teljes vicc, még mindig nem tértem magamhoz. Szakmailag részt kell vennem a közös táplálkozáson, amit azóta okosan átszerveztem ebédre, hogy ne legyen kényelmetlen. Okos barátnőm felvilágosított, hogy jelezzem kíméletesen az ebédidőm szabaddátételére van módom. Remélem ez nem hekkeli meg a munkakapcsolatot és ért a jelből, hogy az estéim nem üresjáratok. (lefoglal a kutyám :))

A kép a Tarot-ban a feltámadás kártyája!